A győri születésű Lakat Károly előbb a Győri AC, majd a Szegedi KEAC és a Szegedi AK játékosa volt, 1943 és 1952 között pedig a Ferencvárost erősítette balfedezetként.
Az Mlsz.hu visszaemlékezése szerint, amikor friss tanári diplomával, 1943-ban Szegedről a Fradihoz érkezett, s egy meccsen az ellenfél tizenhatosánál úgymond letámadott, megpróbálta visszaszerezni a labdát, a futballtanár Lázár Gyula ráförmedt:
Mit csinál maga, Lakat! Ez úriemberek sportja! Eddig mi támadtunk, most ők következnek!
Az FTC színeiben egyszeres bajnok, háromszoros ezüst- és egyszeres bronzérmes volt. Összesen 302 mérkőzésen szerepelt az FTC-ben, és hat gólt szerzett. Beválasztották a klub örökös tagjai közé illetve megkapta a Magyar Köztársasági Sportérdemérem ezüst fokozatát, majd a Magyar Népköztársaság kiváló sportolója elismerő címet.
A magyar válogatottban 1945 és 1950 között 13 alkalommal szerepelt.
Kiváló érzékkel helyezkedett, pontos ütemérzékkel szerelt, és szívósan őrizte ellenfelét. A védekezés volt az erőssége, de a támadásokat is kiválóan segítette. Fejjátékában némi hátrányt jelentett alacsony termete.
Edzőként 1956 és 1985 között a Gödöllői Dózsa, az MTK, a Szegedi Haladás, a Tatabányai Bányász, a Ferencváros, a Budapesti Honvéd SE, a Salgótarján, a Volán SC és a Debreceni MVSC együttesét irányította.
Valamennyi csapatánál volt Lakat-történet, pályafutása során valóságos legendakör övezte. A Honvédnál például a nagy fúrása közepette azt mondta a vezérkarnak:
Figyeljenek ide, uraim! Én a csapataimmal nyertem két olimpiát, ennyi meg ennyi magyar bajnokságot, valamint MNK-t és KK-t, de mondják meg, önök hány háborút nyertek!
A Ferencvárossal 1966 és 1969 között kétszeres bajnok (1967, 1968) és Vásárvárosok Kupája-döntős (1968) volt. A Tatabánya élén 1972-ben döntős volt a Magyar Népköztársasági Kupában, és kétszer megnyerte a Közép-európai Kupát (1973, 1974).
A magyar olimpiai válogatott pályaedzőjeként 1960-ban Rómában bronzérmes volt, majd 1963-ban átvette a csapat irányítását, amely 1964-ben Tokióban, és 1968-ban Mexikóvárosban is aranyérmet nyert.
Amikor nagy-nagy ellenfele, a magyar futball élet-halál ura, Kutas István 1978-ban megbukott, a sajtó pedig rohant, hogy Lakat doktor mondjon valami cifrát rá, kijelentette:
Hol voltak eddig, uraim? Korábban kellett volna jönni! Nem, nem rugdossuk a halott oroszlánt! Vegyék tudomásul: mindenben előbb embernek kell lenni, s csak aztán lesz valaki újságíró, futballista vagy edző!
Kovács Ferenc lemondása után, 1979-ben és 1980-ban hat mérkőzésen át a felnőtt válogatottat is irányította. Edzői pályafutását 65 évesen fejezte be.
A Tanár úr becenevet nem csak polgári foglalkozása – magyar irodalom és történelem szakos tanár –, hanem magas szintű labdarúgótudása, sportszerű, szorgalmas játéka miatt is kiérdemelte.
1988. december 3-án Budapesten hunyt el.
Forrás: MTI, Mlsz.hu
