Magyar foci

Szoboszlai nem először lőtte ki az Eb-re a magyarokat

Sokáig emlékezetes lesz az a mérkőzés, amit a magyar labdarúgó-válogatott vívott csütörtökön Izland ellen: az utolsó négy percben két gólt szerezve sikerült fordítani és kiharcolni az Eb-szereplést.

A győztes gólt Szoboszlai Dominik szerezte a 92. percben, akinek volt már rutinja ebben, hiszen három és fél évvel korábban ugyanezt megcselekedte már.

Szoboszlai: Gondoltam, 20-ról csak ellövöm
A salzburgi középpályás szerint fontos, hogy végig küzdöttek.

2017 márciusában a magyar U17-es labdarúgó-válogatott Telkiben vívott selejtezőt.  Szélesi Zoltán együttese előbb 1-0-ra kikapott az izraeli válogatottól, majd két nappal később úgy verte Oroszországot 2-1-re, hogy Szoboszlai két szabadrúgásával fordított. A magyar középpályás a győztes találatot a hosszabbításban szerezte.

Jött a mindent eldöntő, Norvégia elleni csata, amelyen már egy szűk 1-0 is továbbjutást ért volna. Sikerült is nyerni, Szoboszlai az utolsó, 80. percben hatalmas bombát ragasztott a jobb felső sarokba – ezzel a válogatott kijutott a horvátországi Európa-bajnokságra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.