Magyar foci

„A harc nem a pályán folyik” – nem áll ki a DVTK ellen az Újpest

Az Újpest közleményben jelezte, hogy szinte elfogytak a játékosok az első keretből a járványhelyzet miatt, így a DVTK elleni bajnokijuk halasztását kérték. Ahogy írták, mindössze két bevethető játékosuk maradt, 25 fős első keretből csak két focista tesztje lett negatív, és az U19-esek között is felütötte fejét a vírus.

A Diósgyőr sem fogadta el az Újpest halasztási kérelmét
Az MTK elleni meccs után a DVTK ellen is tartalékosan állnak ki a lila-fehérek.

A diósgyőriek korábban nem mentek bele a halasztásba, így elvileg le kellene játszani a pénteki bajnokit. Az Újpest szerdai közleményében azt írta, elfogadják, hogy az ellenfél elutasította a halasztást, mert egy későbbi időpontban lehet a DVTK lenne hátrányos helyzetben,

azonban nem fognak elutazni a mérkőzésre.

„Az Újpest FC elkötelezett amellett, hogy a bajnokság zavartalanul működjön, ne maradjanak el mérkőzések, azonban ez már egy extrém helyzet. Senkinek nem kívánjuk, hogy ilyen helyzetbe kerüljön. Figyelembe véve, hogy az elmúlt másfél hétben milyen ütemben terjedt a csapatban a fertőzés, illetve mivel sem a halasztás, sem a 25-ös keret bővítése sem lehetséges az NB 3-ban futballozó 2002.01.01 előtt született labdarúgókkal,

a vezetőség arra jutott, hogy nem kockáztatunk, nem állunk ki a DVTK ellen pénteken. Sem az ellenfél csapatát, sem a még negatív játékosainkat, fiatalokat nem tehetjük ki ekkora veszélynek. A terjedést és továbbfertőződést csak így tudjuk megakadályozni.

A hétvégén még azt mondtuk, hogy az Újpest harc nélkül nem adja oda a 3 pontot, de ebben az esetben a harc nem a pályán folyik, és a játékosaink egészsége, a további mérkőzések jövője a tét” – olvasható az újpesti honlapon.

Kérelmüket beadták a Magyar Labdarúgó Szövetségnek, várják a választ. Az előző fordulóban is halasztani akart már az Újpest, de az MTK nem ment bele, végül utóbbi csapat 4-0-ra nyert.

Az MTK negyedóra alatt elintézte a vírus miatt megtizedelt Újpestet
Percekig élt csak a remény a hazaiak számára a pontszerzéshez.

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik