Magyar foci

Kiütötte NB III-as ellenfelét az Újpest a kupában

Az újpesti focicsapat kedden hivatalos honlapján jelentette be, hogy az első keret játékosa, valamint a szakmai stáb tagjai közül többen is koronavírusosak lettek. Neveket nem hoztak nyilvánosságra, ugyanakkor a kezdőcsapat nyolc helyen változott a hétvégi, Ferencváros ellen 2-0-ra elveszített derbihez képest, illetve hiányzott a Dunaújváros elleni szerdai mérkőzésről Predrag Rogan vezetőedző is – Babócsy András volt a megbízott vezetőedző. Miroslav Bjelos, Stieber András, Gioirgios Koutroumpis, Junior Tallo és Antonio Perosevic kapcsán annyit közölt a klub, hogy sérülés miatt nem lehetnek ott az idegenbeli mérkőzésen.

Így sem okozott gondot az NB III-as csapat legyőzése.

Az első félidőben 1-0-s előnybe került az Újpest, amely aztán a második félidő elején indult be és végül 6-0-ra nyert. Giorgi Beridze duplázott és gólpassza is volt, egyértelműen ő volt a mérkőzés hőse. Bacsa Patrik, Petar Gigic, Katona Mátyás és Stieber Zoltán volt még eredményes.

A korábbi eredmények:

Berohant a Magyar Kupa-meccsre egy kutya és elcsórta a labdát
Sok gondja volt a hazaiaknak a szögletekkel, eggyel különösen.

Magyar Kupa, 7. forduló

Dunaújváros (III.) – Újpest 0-6 (0-1)

A kiemelt képen Giorgi Beridze látható (takarásban) az Iváncsa elleni, egy körrel korábbi mérkőzésen. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.