Magyar foci

Kapásból lőtt góllal alakult ki a végeredmény az NB I-ben

Az MTK Budapest 1-1-es döntetlent játszott otthon a Kisvárdával a labdarúgó OTP Bank Liga nyolcadik fordulójának szombati nyitómérkőzésén. Az élvonalban korábban háromszor találkozott egymással a két együttes, és mindháromszor a Kisvárda nyert 1-0-ra, írja az MTI.

Egy durva belépő miatt már a kilencedik percben cserére kényszerült az MTK, amely a találkozó elején nem találta a ritmust. A Kisvárda volt aktívabb, irányította a mérkőzést, több helyzetet kialakított. Mégis a hazai csapat szerzett vezetést a játékrész közepén, mert Gera a vendégek tizenhatosán belül cselezgetett, majd összeakadt Simoviccsal és elesett, a játékvezető pedig büntetőt ítélt, amit a sértett értékesített.

Továbbra is a Kisvárda maradt kezdeményezőbb, de az előny valamelyest megnyugtatta az MTK-t, amely már többször eljutott ellenfele tizenhatosára, és veszélyeztette is a kapuját. Lüktető volt a játék, mindkét oldalon akadtak lehetőségek a félidő utolsó negyedórájában. Supka Attila a folytatásra kettőt cserélt, hogy hatékonyabbá tegye a támadásokat, és ennek meg is lett az eredménye, az egyik pályára lépő, Kovácsréti szép gólt lőtt szűk negyedóra elteltével, ezzel a Kisvárda egyenlített.

A hátralévő időben mindkét csapat igyekezett a maga javára fordítani a mérkőzést, voltak is helyzetek, de maradt a pontosztozkodás, többek között a sok hiba, pontatlanság miatt.

Nb I, 8. forduló

MTK Budapest-Kisvárda Master Good 1-1 (1-0)

 

MTK: Mijatovic – Varju, Nagy Zs., Ferreira – Balázs (Ikenne-King, 84.), Mezei, Cseke (Biben, 84.), Dimitrov (Schön, 9., Prosser, 64.), Herrera – Gera D., Miovski

Kisvárda: Dombó – Melnyik, Ene, Rubus, Hej – Lucas, Simovic – Navratil (Kovácsréti, a szünetben), Bumba (Cukalasz, 86.), Sassá (Camaj, a szünetben) – Viana (Horváth Z., 81.)

 

gólszerzők: Gera D. (24., 11-esből), illetve Kovácsréti (60.)

sárga lap: Cseke (75.), illetve Camaj (70.), Melnyik (76.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik