Magyar foci

Tovább tart az újpesti átok, a Fradi nyerte megint a derbit

A bajnoki címvédő a Barcelona és a Dinamo Kijev elleni Bajnokok Ligája-mérkőzések között még lenyomott egy bajnoki rangadót - közel 16 ezer ember előtt.

A Ferencváros Tokmac és Somália góljával 2-0-ra verte az Újpestet az NB I 8. fordulójában. A IV. kerületiek 2015-ben győzték le legutóbb legnagyobb riválisukat, azóta öt döntetlen és már kilenc vereség a mérleg. Most még tizenegyesből sem sikerült gólt szerezniük.

A járványhelyzet ellenére közel 16 ezren mentek ki a mérkőzésre – amin a friss kormányrendelet szerint már kötelező volt maszkot viselni, ugyanakkor ennek nem mindenki tett eleget. Büntethetik a rendezőt és azt is, aki nem tartotta be az előírásokat.

Fotó: Marjai János /24.hu

A magyar bajnok Ferencváros két Bajnokok Ligája-mérkőzés között nyomta le a derbit az Újpest ellen, kedden még Barcelonában játszott a csapat (és kapott ki 5-1-re), jövő hét szerdán pedig már a Dinamo Kijev érkezik a Groupama Arénába. Szerhij Rebrov kiadta a parancsot a meccs előtt: mivel jövőre is a BL-ben akar szerepelni az FTC, így meg kell nyerni a bajnokságot, azaz a lehető legtöbb meccset. Ebben a szellemben kezdte a meccset a Fradi, amely az első félidőben meg is szerezte a vezetést, Lovrencsics passza után Tokmac talált be fejjel a 39. percben – ekkor egy sérülés miatt még tíz emberrel játszott az Újpest.

Az újpestiek felpörögtek a gól után, volt egy nagy helyzetük és egy tizenegyesgyanús helyzet is, majd a második félidő elejét is megnyomták. A mostani Fradinak azonban nagy ereje az NB I-ben, hogy a legfontosabb pillanatokban képes gólt szerezni, így volt ez most is, a 61. percben Mak szöglete után Somália lőtt a léc alá.

Volt még szépítési lehetősége az Újpestnek, de tizenegyesből sem sikerült bevenni Dibusz kapuját: ugyan Bacsát felvágta a Fradi kapusa, de Tallo a kapu mellé-fölé lőtte a büntetőt. Győztes derbivel hangolt tehát a Fradi a Dinamo Kijev elleni, szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzésre. A lefújás előtt volt még egy teljesen indokolatlan szabálytalanság Frimpongtól, lerúgta Bacsa fejét, amiért azonnali piros lapot kapott, utána tömegjelenet alakult ki, de aztán sikerült lecsitítani a kedélyeket.

Az FTC 57 mérkőzés óta veretlen hazai pályán a bajnokságban: 11 döntetlen mellett ez volt a 46. győzelme.

Fotó: Marjai János /24.hu

A Budapest Honvédnál többen is hiányoztak koronavírus miatt, a többi közt a vezetőedző, Bódog Tamás, míg a játékosok közül Balogh Norbert, Boubacar Traoré, Gazdag Dániel, Batik Bence és Ugrai Roland is. Az ő távollétükben sikerült 0-0-s döntetlent játszani a legutóbbi három bajnokiját megnyerő Paks otthonában.

NB I, 8. forduló

Ferencvárosi TC-Újpest FC 2-0 (1-0)

 

Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Dvali (Frimpong, 57.), Heister – Laidouni, Somália (Sigér, 80.)- Zubkov (Skvarka, 65.), Nguen (Isael, 65.), Mak (Haratin, 80.) – Boli

Újpest: Pajovic – Pauljevic, Kutrumpisz (Katona, 83.), Ristevski, Antonov – Csongvai, Onovo, Mitrovic (Szakály P., 74.) – Simon (Bacsa, 74.), Tallo (Gigic 83.), Perosevic (Beridze, 40.)

 

gólszerzők: Nguen Tokmac (39.), Somália (61.)

sárga lap: Heister (69.), Dibusz (78.), illetve Mitrovic (50.), Beridze (64.), Antonov (73.), Csongvai (79.), Bacsa (84.), Onovo (90.)

kiállítva: Frimpong (94.)


Paksi FC-Budapest Honvéd 0-0

Paksi FC: Hegedüs – Gévay, Böde, Lenzsér – Bertus, Balogh, Windecker (Kulcsár D., 15.), Csősz (Bognár, a szünetben), Osváth – Sajbán M. (Ádám 67.), Hahn (Sipos, 88.)

Budapest Honvéd: Tujvel – Baráth B., Kamber, Lovric  – Mezgrani, Szendrei N., Hidi, Kesztyűs (László, 64.), Tamás N. – Eppel (Tóth-Gábor, 90.), Zsótér (Bocskay, 76.)

 

sárga lap: Gévay (26.), Böde (91.), illetve Lovric (75.), Mezgrani (93.)

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu

Olvasói sztorik