Magyar foci sport

A meccs második percében megrúgta élete gólját az NB III-as focista

Álomszerűen indult a hazai csapat számára a Cegléd-Salgótarján bajnoki az NB III Keleti csoportjában. A második percben egy röviden kitett labdát Markó Ádám egy átvétel után a jobb fölső sarokba zúdított cirka húsz méterről.

Markó bomba

Markó Ádám bombája a mai mérkőzésről!

Közzétette: Ceglédi VSE – Labdarúgás – 2020. október 18., vasárnap

Ez aztán meg is adta az alaphangot a mérkőzésre, a Cegléd 3-0-ra nyert, amivl véget vetett az öt forduló óta tartó nyeretlenségének.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.