Élő Magyar foci

Nemzetek Ligája: a debütáló Könyves góljával nyertünk Szerbiában

1961 óta először győzött Belgrádban a magyar labdarúgó-válogatott. A biztató első félidőben a csapatban most bemutatkozó Könyves Norbert révén szereztünk vezetést, a második félidőben pedig hiába volt több veszélyes lehetősége a kapufát is lövő szerb válogatottnak, nem sikerült egyenlítenie. A második helyen állunk a csoportban. A csoport másik meccsén 1-1-es döntetlent játszott Oroszország és Törökország.

Marco Rossi hat helyen változtatott a kezdőcsapaton a Bulgária elleni 3-1-es győzelmet követően, a kezdőbe rakta a nemzeti csapatban korábban egyszer sem játszó Könyves Norbertet is. Ez azonban egyáltalán nem látszott meg a játékon, bár magasabban jegyzett a szerb csapat, de nem tudtak nagy helyzeteket kidolgozni az első félidőben, miközben a topolyai születésű Könyves harciassága gólt ért a 20. percben.

Könyves Norbert gólja:

A biztató első félidő után már egy másik arcát mutatta Szerbia a fordulás után, egyre nagyobb nyomás alá helyezte Gulácsi Péter kapuját. A 61. percben a csereként beállt Holender valószínűleg lezárhatta volna a meccset, de nagy helyzetben a kapu mellé lőtt.

Így izgulni kellett a végéig, a szerbek még kapufát is lőttek az utolsó negyedóra kezdete előtt. Hiába kapott észbe azonban Szerbia, a jelek szerint későn fújtak riadót, nem sikerült begyömöszölni az egyenlítő gólt.

A győzelemmel a magyar válogatott a második helyen áll a Nemzetek Ligája B divíziójának 3. csoportjában.

Az első helyen az oroszok állnak, akik 1-1-es döntetlent játszottak a törökökkel. Orosz-magyar mérkőzés következik majd szerdán.

A csoport utolsó helyezettje kiesik a C divízióba, míg az első hely megszerzésének az élvonalba jutáson túl is nagy fontossága van, mivel azzal akár vb-pótselejtezős helyet is lehet szerezni. A két legjobb olyan csoportgyőztes ugyanis, amely a jövő novemberben záruló vb-selejtezőkön nem végez az automatikus kijutást jelentő első vagy a pótselejtezőt eredményező második helyen, pótselejtezőt játszhat a 2022-es katari vb-re.

Nemzetek Ligája, B divízió, 3. csoport, 3. forduló

Szerbia – Magyarország 0-1 (0-1)

 

Szerbia: Predrag Rajkovic – Stefan Mitrovic, Nikola Milenkovic, Strahinja Pavlovic – Mijat Gacinovic (Dusan Vlahovic, 66.), Nemanja Gudelj, Dusan Tadic, Luka Milivojevic (Sasa Lukic, a szünetben), Filip Mladenovic – Luka Jovic, Adem Ljajic (Nemanja Radonjic, a szünetben). Szövetségi kapitány: Ljubisa Tumbakovic.

Magyarország: Gulácsi Péter – Botka Endre, Lang Ádám, Szalai Attila – Bese Barnabás (Willi Orbán, 56.), Kalmár Zsolt, Nagy Ádám, Gazdag Dániel (Schäfer András, 77.), Hangya Szilveszter (Holender Filip, a szünetben) – Nikolics Nemanja (Loic Nego, 76.), Könyves Norbert (Szalai Ádám, 64.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi.

 

Gólszerző: Könyves (20.)

Sárga lap: Pavlovic (48.), Lukic (81.), illetve Gazdag (36.), Nagy Á. (69.) Szalai A. (73.), Kalmár (76.)

Piros lap:

 

A csoport másik mérkőzésén:

 

Oroszország – Törökország 1-1 (1-0)
gól: Mirancsuk (28.), illetve Karaman (62.)

 

A csoport állása:
1. Oroszország   3  2 1 –  7-4 7 pont
2. Magyarország  3  2 – 1  4-3 6
3. Törökország   3  – 2 1  1-2 2
4. Szerbia       3  – 1 2  1-4 1

Kiemelt kép: ANDREJ ISAKOVIC / AFP

Kalmár: Bizonyítani akarunk

A góljával és gólpasszával Bulgáriában az egyik főszereplővé váló Kalmár Zsolt szerint hiába gondol már mindenki Izlandra, van dolga a Nemzetek Ligájában is a válogatottnak.

MTI/EPA/Vaszil Donev

Rossi jó meccsre számít

Nem csoda, két olyan csapat meccsel most, amely az év eddigi legfontosabb mérkőzését megnyerte csütörtökön az Eb-pótselejtezőben és esélye van még kijutni a jövő évi tornára. Lehet, hogy így mindkét oldal felszabadult lesz.

Kitűnő csapat a szerb, nagyon oda kell figyelnünk. Nagyon motiváltan és precízen kell játszanunk, ha sikeresek akarunk lenni. Mindezeket figyelembe véve én jó meccsre számítok vasárnap este – mondta a magyar válogatott olasz kapitánya.

Fotó: MTI/EPA/Vaszil Donev

Könyves debütál

A topolyai születésű, 31 éves támadó először kap lehetőséget a válogatottban, jó kérdés, hogyan működik majd a Nikoliccsal alkotott párosa elöl.

  • Szerbia: Rajkovic – S. Mitrovic, Milenkovic, Pavlovic – Gacinovic, Gudelj, Tadic, Milivojevic, Mladenovic – Jovic, Ljajic. Szövetségi kapitány: Ljubisa Tumbakovics
  • Magyarország: Gulácsi – Botka, Lang, Szalai A. – Bese, Kalmár, Nagy Á., Gazdag, Hangya – Nikolics, Könyves. Szövetségi kapitány: Marco Rossi

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.