Magyar foci

Újra ötöt lehet cserélni a hazai tétmérkőzéseken

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) döntésének értelmében péntektől ismét lehetőség van a három helyett öt játékos lecserélésére az OTP Bank Liga, valamint a Magyar Kupa mérkőzésein.

Az MLSZ honlapjának közleménye emlékeztetett rá, hogy a labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB) a koronavírus-járvány miatt májusban adott lehetőséget arra, hogy a csapatok meccsenként ötöt cserélhessenek, és ezzel az MLSZ is élt, a 2020-21-es idény viszont ismét a korábban megszokott három cserelehetőséggel indult el.

A szövetség elnöksége az európai szövetség (UEFA) hasonló döntését követően most viszont visszaállította az öt cserére vonatkozó rendkívüli szabályt az NB I-es, valamint a Magyar Kupa-találkozók esetében.

„A nemzetközi gyakorlatban is alkalmazott szabályváltoztatással az NB I-es kluboknak lehetőségük nyílik a 25-ös keret játékosainak rotációjára, és fiatal játékosok nagyobb számban történő szerepeltetésére. Az öt csere lehetővé tételével emelkedik a mérkőzésre nevezhető labdarúgók száma is, az eddigi 18-ról 23-ra” – írta a közleményben a hazai szövetség.

Hozzátették, ezzel a döntéssel egy időben kibővítették a felnőtt labdarúgásban alkalmazott járványügyi protokollt.

Így bekerült a szabályzatba az az egységes eljárás, amelyet egy pozitív teszteredmény előfordulásakor kell követniük a kluboknak, a higiéniára vonatkozó intézkedések pedig mostantól ajánlás helyett kötelezővé váltak.

Kiemelt fotó: Sven Simon / dpa Picture-Alliance via AFP

Olvasói sztorik