Magyar foci sport

Félbeszakadt a magyar focimeccs, mert egy lecserélt játékos sörrel öntötte le a játékvezetőt

Szeretném azzal kezdeni, rendkívül sajnálom, ami történt, s nem szeretném, ha a játékosunk minősíthetetlen viselkedéséért az egyesületünket hibáztatnák

– ezt nyilatkozta Fehér Gábor, a megyei II. osztályban szereplő Károlyháza elnöke a kisalfold.hu-nak.

Mindezt azért mondta, mert a hétvégén félbeszakadt a Károlyháza és a Máriakálnok mérkőzése 0-4-es állásnál. Történt, hogy a hazaiak az első félidőben háromgólos hátrányba kerültek, majd még ki is állítottak tőlük egy játékost. A meccs hajrájában pedig történt egy páros kiállítás: a károlyházaiak csatára kézzel beleütött a labdába, majd ellökte a vendégek védőjét, utóbbi pedig törlesztett.

„A kiállításokra reagálva a már lecserélt egyik játékosunk az oldalvonal mellől szidni kezdte a játékvezetőket, amit az asszisztens jelzett a bírónak. Ő kijött a játéktér szélére, s figyelmeztette a magáról megfeledkezett futballistánkat, hogy ki fogja állítani, amire ő sörrel arcon öntötte. Sőt, ezután a korláton átugorva be is futott a pályára, de a gyorsan közbeavatkozó polgárőrök megállították” – de még ez sem volt elég a focistának, miután félbeszakadt a meccs, megvárta a játékvezetőket az épület előtt és az egyik asszisztenst vállával meglökte.

Fehér Gábor hozzátette, március óta ő a klub elnöke és szeretné ilyen negatív események nélkül irányítani a Károlyházát.

Borítókép: R4041 / GES-Sportfoto / dpa Picture-Alliance via AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.