Magyar foci bajnokok ligája

A Fradinak van miből erőt merítenie a Celtic ellen

Szerdán a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában, Skóciában lép pályára a Ferencváros, amely a Celtic otthonában próbálja meg kiharcolni a továbbjutást.

A magyar bajnok hivatalos honlapja megszólaltatta Bogdán Ádámot, a csapat nyáron szerződtetett 20-szoros válogatott kapusát, aki 2018-19-ben 18 mérkőzésen szerepelt a skót Hibernianban, 2018. október 20-án védett is a Celtic Parkban, azaz van rálátása az ellenfélre.

Bogdán tisztában van a rivális erősségeivel, de úgy gondolja, van miből erőt meríteni a szerdai BL-selejtező előtt.

„Pozitív gondolataim voltak, igazából nagyon izgatott lettem, hiszen Skócia egyik legnagyobb csapatáról van szó. A Celtic több mint egy klub, egy hatalmas egyesület, amelynek az egész világon mindenütt vannak szurkolói. Egyedül azt sajnálom egy kicsit, hogy ezúttal zárt kapus lesz a meccs, de ez akár az előnyünkre is válhat, lehet, utólag azt fogjuk majd mondani, hogy így a legjobb. Ez mindenesetre egy nagy élményt elvesz minden játékostól” – nyilatkozta a Fradi.hu-nak.

Bogdán elmondta, amivel tudok, segít Szerhij Rebrov edzőnek az ellenfél feltérképezésében, de manapság már szinte minden elérhető az interneten, nincsenek titkok.

„Tudjuk, hogy egy kiváló, nemzetközi szinten is tapasztalt csapatról van szó, de szerintem van miből erőt merítenünk. Több videót megnéztünk a Celtic korábbi mérkőzéseiről, tudjuk, hogy a játékosai képesek nagy tempóban futballozni, ezúttal ráadásul hazai pályán játszhatnak majd, ám ne feledjük, korábbról a skót bajnoknak is lehetnek negatív tapasztalatai: tavaly a BL-selejtező 3. fordulójában a kolozsvári csapat ejtette ki.

A Fradi az előző idényben komoly csapatok ellen mérette meg magát a nemzetközi porondon, ráadásul jó eredményeket is ért el, ez az egész csapatnak önbizalmat adhat.

Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló

szerda, 20.45: Celtic (skót) – Ferencváros

Kiemelt fotó: Fradi.hu

Olvasói sztorik