Magyar foci

Extrém ötlettel szólítaná meg a szurkolókat a Fradi

Bemutatták a Fradi Kamiont, amely pénteken el is indul a Balaton irányába, írta az MTI.

„Még közelebb szeretnénk kerülni a szurkolókhoz, akiknek biztosan sok örömet fog szerezni ez az egyedülálló kamion” – mondta a bemutató ünnepségen Nyíri Zoltán, a klub ügyvezető alelnöke.

A sportvezető elárulta, a hazai mérkőzések idejére még keresik a kamion állandó helyét, de erre augusztus 31-ig mindenképpen várni kell, addig ugyanis a Balatonon kezdi meg az országjárást. Előbb Siófokon, majd Keszthelyen, Vonyarcvashegyen és Balatonalmádiban lesz látható.

A 20 méter hosszú, 2,5 méter széles, 4,5 méter magas kamion vezetőfülkéjén a Fradi-felirat mellett egy sas, míg a vontatmányon a címer, a támogató Groupama és az egyesület 1899-es alapítási éve látható.

A belsejében egy minikiállítást lehet megtekinteni olyan ereklyékkel, mint a futballbajnoki címért járó serleg, vagy éppen az olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang korcsolyája. Emellett egy szurkolói bolt is üzemel majd benne.

Az eseményen kiderült, a belső kialakításhoz egy tonna faanyagot, 200 méter acél zártszelvényt, több száz méter vezetéket és 3500 csavart használtak fel. Az impozáns külső és belső megjelenést 600 négyzetméternyi fóliával biztosították.

Kiemelt fotó: Fradi.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.