Magyar foci

Távozott a DAC-tól Németh Krisztián

Nem újította meg Németh Krisztián lejáró szerződését a dunaszerdahelyi DAC labdarúgócsapata, a magyar válogatott támadó így máshol folytatja pályafutását. A szlovákiai klub honlapja kedden emlékeztetett, a 37-szeres válogatott Németh februárban igazolt a DAC-hoz, de a járvány miatt mindössze egyetlen bajnoki és egy kupamérkőzésen lépett pályára, összesen 45 percet futballozva.

Júniusban aztán pár nappal a rájátszás kezdete előtt eltört egy csont a jobb lábfejében, és azóta harcképtelen volt – áll a klubhonlapon.

A 31 éves csatár az M1 aktuális csatornának elmondta, nyolc héttel a sérülése után jelenleg Budapesten végez rehabilitációs edzéseket, és bízik benne, hogy hamarosan újra labdás tréningeken szerepelhet. Megjegyezte, természetesen jobb időszakra számított, amikor Dunaszerdahelyre igazolt, azonban a koronavírus-járvány és a sérülés is közbeszólt, ugyanakkor bízik benne, hogy a csapat sikeres lesz. A folytatással kapcsolatban Németh Krisztián elmondta, jelen pillanatban csak arra fókuszál, hogy egészséges legyen, így ezekkel a kérdésekkel egyelőre nem foglakozik.

Nagy Dominikre nem tart igényt a Legia
Sajtóértesülés szerint hiába van érvényes szerződése, az edzői stáb nem számít rá.

A támadó megjegyezte, nem először kerül ilyen helyzetbe pályafutása során, kétszer is volt már olyan, hogy fél évig nem volt csapata, de utána mindig pozitív időszak következett. Kijelentette, reméli, egy ilyennel tudja majd lezárni karrierjét.

Németh Krisztiánnak július 31-én lejárt a DAC-cal kötött szerződése.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Boris Pejovic

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.