Magyar foci

A Vidi edzője: Ha a játékosaimat provokálják és szétrugdossák, azt mondom, ne hagyják magukat

Kedden a Slovan Bratislavával játszott felkészülési mérkőzést a Fehérvár, és úgy végzett 2-2-es döntetlenre, hogy a 26. percben már kétgólos hátrányban volt. A találkozó feszült hangulatú volt, a játékosok többször is veszekedtek egymással, ezzel kapcsolatban Márton Gábor azt mondta, finoman fogalmaz, ha azt mondja, szenvedélyes volt a meccs.

Én azt szeretem, ha mindkét csapat a futballal foglalkozik. Nyilván ha a játékosaimat provokálják és szétrugdossák, azt mondom, ne hagyják magukat, de erről nem is érdemes többet beszélni

mondta a molfehervarfc.hu-nak.

Kétgólos hátrányról is talpra állt a Fehérvár
Második felkészülési mérkőzésén is döntetlent játszott az ezüstérmes.

A vezetőedző szerint bátortalanul kezdtek, de a második félidőben már sok mindent viszont látott abból, amit az edzéseken gyakoroltak. Azt sem bánja, hogy kemény volt a meccs, szokniuk kell ezt is a játékosoknak.

Hogyha egy csapat így fel tudja venni a kesztyűt és vissza tud jönni 2-0-ról, ahogy mi tettük, az nagyon pozitív.

A bajnokságban ezüstérmes Fehérvár a szezon után váltott edzőt, Joan Carrillo távozott, Márton Gábor pedig Zalaegerszegről érkezett a helyére. A csapat az Európa Liga első selejtezőkörében kezdi majd, egy mérkőzésen fog eldőlni a továbbjutás.

Kiemelt kép: molfehervarfc.hu

Olvasói sztorik