Magyar foci

Rebrov: Bízom benne, hogy tudunk még igazolni

Pénteken tíznapos edzőtáborba utazott a magyar bajnok Ferencváros labdarúgócsapata, Szerhij Rebrov pedig az első nap után azt mondta a fradi.hu-nak, hogy látszik a játékosokon, örülnek a visszatérésnek, de azt is látta, hogy azért még az első nap volt ez, erőlködtek a kerettagok. De mindenki tudja, hogy idővel megtérül majd a befektetett munka.

A Fradi két új játékos, Bogdán Ádám és Myrto Uzuni leigazolását jelentette be a közelmúltban, özülük a magyar kapus utazott el Ausztriában, az albán válogatott szélső augusztus elejéig még a zágrábi Lokomotivát segíti a minél bajnoki helyezés elérésében és a kupadöntőben. Mellettük még Oleksandr Zubkov játékjogát sikerült végleg megszerezni.

Az új játékosokat azért szerződtettük, mert úgy láttuk, erősíteni tudnak rajtunk. Bízom benne, hogy tudunk még igazolni, mert minden csapatnak szüksége van új impulzusokra, ezzel is nagyobb erőbedobásra késztetve azokat, akik itt vannak. Biztos vagyok benne, hogy jót tesz az érkezésük nekünk – nyilatkozta Szerhij Rebrov.

A Ferencváros a Bajnokok Ligájában majd az első selejtezőkörben fog kezdeni. Az NB I első fordulójában az újonc MTK-val találkozik a csapat.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Olvasói sztorik