A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi volt a vendége a Tuttomercatoweb nevű olasz portál focis podcastjának, és az adásban Rossi számos érdekes témát érintett.
A kapitány elmondta, hogy a Honvéddal NB I-es bajnoki címet nyerni olyan volt, mintha a Verona lenne az aranyérmes a Serie A-ban.
Az Eb-selejtezők második köréből sok mindent fájlal, hiszen Szlovákiától, Walestől és Horvátországtól is kikaptunk, de a középpályán és a védelemben nem állt mindenki rendelkezésre, ez pedig éreztette a hatását.
Az NB I lehetne erősebb, de a magyar futball szerencsés, hogy vannak olyan tehetségei, mint Szoboszlai Dominik.
Ő még mindig nagyon sokat fejlődhet, és sok múlik majd azon, hogy milyen döntést hoz a pályafutásával kapcsolatban. Tudom, hogy Angliából, Németországból és Olaszországból is érdeklődnek iránta
Szóba került Dzsudzsák Balázs is, akiről Rossi azt mondta, miután elhagyta a Debrecent, hozhatott volna bátrabb döntéseket. A kapitány ugyanakkor megérti, hogy Dzsudzsák az anyagi szempontokat figyelembe véve választotta Oroszországot anno, ahelyett, hogy még erősebb bajnokságban próbálta volna ki magát.
A jelenleg az angol másodosztályban játszó, korábban a Bolognában is légióskodó Nagy Ádám Rossi szerint Roberto Donadoni edzősködése idején jól teljesített, de az őt követő edzőktől már nem mindig kapta meg a lehetőséget, Sinisa Mihajlovic például nem számított rá.
„Jó döntést hozott, hogy Angliába igazolt, de talán elérhetett volna többet is Olaszországban” – hangzott Rossi véleménye.
Kiemelt kép: Kisbenedek Attila / AFP