Magyar foci sport

Bese Barnabás négy év után hagyja el a csapatát

Bese Barnabás négy év után elhagyja a francia másodosztályban szereplő Le Havre együttesét.

A hírt Pataky Tibor, a hátvédot képviselő CMG menedzseriroda igazgatója árulta el az M1 aktuális csatornának. A menedzser elmondása szerint lassan indul be a piac a koronavírus-járvány miatti bizonytalanságnak köszönhetően, de a klub már bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Bese lejáró szerződését.

Szeretne még egy lépéssel feljebb lépni a nemzetközi futballban, szeretne még fejlődni, de ő is természetesen mindent úgy szeretne, hogy az a válogatott érdekeinek is megfeleljen. Sok ajánlat és sok megkeresés érkezett, mindenképpen a jelentősebb futballkultúrák egyikében szeretne futballozni

– mondta Pataky.

A CMG menedzseriroda további játékosaival kapcsolatban is közölt információkat az igazgató:

  • Nagy Ádám hétvégén újra játszani fog sérülését követően,
  • míg Németh Krisztián sérülése dacára hosszútávon is a DAC játékosaként képzeli el a jövőjét,
  • a szintén dunaszerdahelyi csapatban játszó Schäfer Andrásról pedig kiderült, többen is figyelik a 21 éves középpályást.

Kiemelt kép: PASCAL POCHARD-CASABIANCA / AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.