Magyar foci

Kuttor: Mérkőzések óta ki akarnak bennünket végezni

Miután az utolsó előtti percben kapott góllal 1-0-s vereséget szenvedett a Mezőkövesd labdarúgócsapata a Debrecen ellen, a hazaiak edzője, Kuttor Attila vezetőedző nagyon kemény nyilatkozatot adott az M4 Sportnak.

„Nem tudok mit mondani a játékosaimnak, amikor szabályos gólt elvesznek tőlünk, az ellenfél pedig lesgóllal nyer.

Mérkőzések óta ki akarnak bennünket végezni.

A Diósgyőr elleni mérkőzés után a bíró nem írt be semmit a jegyzőkönyvbe, majd küldött egy mailt, ami alapján három meccsre eltiltották a játékosunkat.

Ha hallják: elindulhat bárki az Európa Ligában, akit az MLSZ megjelöl, mi nem azért hajtunk. Csak ami a munkánk, amit megteszünk a pályán, azt szeretnénk, ha nem vennénk el tőlünk.

Nem a Real Madrid vagyunk, amely nyolc gólt tud rúgni ilyen helyzetben. Egyet tudunk, amivel lehet, megnyerhettük volna a mérkőzést.

Tűrtük, tűrtük, benne voltunk egy komoly terhelésben, de ezt már nem tudjuk elviselni.”

Mezőkövesden maradt életben a Debrecen
Haruna Garba a 89. percben fejelt győztes gólt.

Kiemelt fotó: mezokovesdzsory.hu

Olvasói sztorik