Magyar foci

Súlyos sérülést szenvedett, fél évre kiesett a kisvárdai szélső

Súlyos sérülést szenvedett Gosztonyi András, a Kisvárda 29 éves szélsője, akinek egy rossz lépés következtében elszakadt az Achilles-ina a keddi, Mezőkövesd elleni bajnokin.

Újabb pontokat veszített a Mezőkövesd
Négy meccs óta nyeretlen a dobogós csapat.

Gosztonyi a 35. percben egy lépés után fájlalta a bokáját, komolynak tűnt a baj, mert mentővel vitték kórházba, és még aznap este megműtötte a csapat orvosa, Kósa Jenő.

„Az első diagnózis a feltárás után is helyénvalónak bizonyult, Gosztonyi Andrásnak a bal lábában teljesen elszakadt az Achilles-ina. A műtétet gerincen át történő érzéstelenítés mellett végeztük el, nagyjából egy órán át tartott, amíg megvarrtuk a sérült részt. Komplikáció nem lépett fel, játékosunk lábára gipsz került, amelyet három hétig visel majd, utána még három hétig kötés lesz rajta, és közben óvatosan megkezdődik a rehabilitációja.

Fél év kihagyás várhat rá, a januári felkészülés kezdetére épülhet fel teljesen

– nyilatkozta a klub hivatalos honlapján.

Kiemelt fotó: kisvardafc.hu

Olvasói sztorik