Magyar foci

Bejelentette új edzőjét az Újpest

Nebojsa Vignjevic, az Újpest FC labdarúgócsapatának vezetőedzője hétfőn közös megegyezéssel távozott posztjáról, utódja korábbi segítője, a szintén szerb Predrag Rogan lett, jelentette be a klub a hivatalos honlapján.

A kiesőhelyen álló Pakssal azonos pontszámmal 10. helyezett együttes a legutóbbi 11 fordulóban egy győzelem és három döntetlen mellett hétszer kikapott.

Vignjevic 2013 októbere óta irányította az újpestieket, akikkel kétszer Magyar Kupát (2014, 2018), egyszer Szuperkupát (2014) nyert, a 2017/18-as bajnoki idényben pedig bronzérmet szerzett. Az NB I-ben jelenleg tevékenykedő szakvezetők közül Vignjevic volt a legrégebben a posztján.

Már nem Nebojsa Vignjevic az Újpest vezetőedzője
2013-ban érkezett, két kupát nyert a csapattal.

A 45 éves Predrag Rogan az FK Napredak Krusevac csapatától érkezett. Korábban volt a Macva Sabac, a TSC Bácska Topolya és a Spartak Szabadka edzője is, a 2017/2018-as szezonban pedig az Újpest FC másodedzőjeként dolgozott.

NB I-es edzőváltások a szezonban

2019. szeptember 3-4. – Diósgyőr: Fernando Fernández helyett Feczkó Tamás
2019. október 8-16. – Kisvárda: Miriuta László helyett Kocsis János, Dajka László
2019. november 3. – Paks: Szivics Tomiszlav helyett megbízott edzőként Osztermájer Gábor
2019. november 25. – Fehérvár: Marko Nikolic helyett Joan Carillo
2019. december 27-30. – Debrecen: Herczeg András helyett Vitelki Zoltán
2020. február 6. – Kisvárda: Dajka László helyett Bódog Tamás
2020. február 10. – Zalaegerszeg: Dobos Barna helyett Márton Gábor
2020. március 19. – Budapest Honvéd: Giuseppe Sannino helyett Pisont István
2020. június 1. – Újpest: Nebojsa Vignjevic helyett Predrag Rogan

Kiemelt kép: ujpestfc.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik