A hatvanas években el voltunk kényeztetve, hiszen a Ferencváros 1965-ben a Juventus legyőzésével megnyerte a Vásárvárosok Kupáját, 1968-ban ugyanebben a sorozatban döntős volt, az Újpesti Dózsa pedig 1969-ben volt VVK-finalista. Az MTK 1964 májusában kapott ki a KEK-döntő megismételt mérkőzésén a Sportingtól.
Lagymatagon induló nyolcvanas évek
A labdarúgás összehasonlíthatatlanul más volt, nem csupán játékban, de a sikerekben is. A magyar válogatott még ott volt az 1978-as és 1982-es vébén, 1984-ben a Bicskei Bertalan vezette U18-as csapat Európa-bajnokságot nyert.
Klubszinten azonban éveken át úgy tűnt, nem lehet megközelíteni a korábbi sikereket. A nyolcvanas évek elején a legnagyobb sikert az Újpest érte el azzal, hogy KEK-negyeddöntőt játszhatott a skót Aberdeennel, egyébként a második fordulóba jutás már kimagasló eredménynek számított. 1984–85-ben a Honvéd a BEK-ben a svájci Grashoppers, a Siófok a KEK-ben a görög Larissza ellen, a Rába ETO az UEFA-kupában az angol Manchester United ellen már az első körben elszállt, de a Videoton is nyögvenyelősen ment tovább, hiszen az első fordulóban a szerény hazai 1-0 elég volt a csehszlovák Dukla Praha ellen.
PSG, Partizan, ManUnited, Zeljeznicar
Onnantól kezdve aztán egy kisebbfajta csoda vette a kezdetét. A második fordulóban a fehérváriak a Paris Saint-Germainnel kerültek össze, idegenben Szabó József és Csongrádi Ferenc két-két góljával sikerült 4-2-re nyerni, majd ugyan a fehérvári visszavágó 2-0-s hazai vezetésnél köd miatt félbeszakadt, a másnap megismételt meccset 1-0-ra megnyerte a Vidi, azaz kettős (sőt hármas) győzelemmel továbbjutott.
A harmadik fordulóban a fénykorát élő Partizan következett, amely előtte döbbenetes sikerrel jutott tovább: a londoni 6-2-es vereséget követően otthon 4-0-ra verte a Queens Park Rangerst. Fehérváron azonban esélye sem volt, Szabó mesternégyesének köszönhetően a Vidi 5-0-ra nyert, így a 2-0-s belgrádi vereség is simán belefért a továbbjutásba.
A negyeddöntőben a Rába ETO-t búcsúztató Manchester United következett, az angliai 1-0-s vereség esélyt kínált a visszavágón, amelyet a magyarok Wittman Géza megpattanó szabadrúgásgóljával ugyancsak 1-0-ra hoztak is. Végül a tizenegyesek döntöttek, 5-4-gyel a Videoton ment tovább.
Az elődöntőben egy újabb jugoszláv csapat, a Zeljeznicar következett, a székesfehérvári 3-1-es győzelem után Szarajevóban úgy tűnt, megszakad a sorozat, hiszen a 88. percben még a hazaiak vezettek 2-0-ra, és jobban álltak az idegenben szerzett gólnak köszönhetően. Ekkor az előrelopakodó védő, Csuhay József gólt szerzett, a Videoton bejutott a döntőbe.
Abban az időben a magyar foci jegyzettebb volt. Az európai elitcsapatok sem távolodtak el annyira, hiszen csak két légiós játszhatott, ma meg bármennyi. Mi Fehérvár környékiek voltunk mind és magyarok, mégis közelebb voltunk az elithez. Fantasztikus volt csapatkapitányként vezetni, iránytani a csapatot. Családias volt a hangulat, a szurkolókkal jó volt a kapcsolatunk. Hálás vagyok a sorsnak, hogy átélhettem ezeket a pillanatokat
– nyilatkozta a 24.hu-nak Csongrádi Ferenc, a Videoton 24-szeres válogatott középpályása.
A döntő már Fehérváron eldőlt
Következett a Real Madrid, amely szédületes nevekből állt. Az 1984-es Eb-ezüstérmes spanyol válogatottból ott volt José Antonio Camacho, Santillana, Ricardo Gallego és Emilio Butragueno, a későbbi világbajnok argentin csatár, Jorge Valdano és az Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes német védő, Uli Stielike.
A Vidi bízhatott a madridiak gyengébb idegenbeli szereplésében, a Real ugyanis egyedül a Tottenham elleni negyeddöntőben tudott győzni vendégként, a többi négy meccsét elbukta. A május 8-i, székesfehérvári mérkőzés azonban nem így alakult, a Real a 31. percben Michel góljával vezetést szerzett, majd a hajrában Santillana és Valdano találataival el is döntötte a kupa sorsát.
A Népsport főcíme beszédes volt:
Legjobb összeállításban a visszavágón
A visszavágó előtt az volt a kérdés, hogy az első mérkőzést kihagyó Szabó József, Csongrádi Ferenc és Májer Lajos pályára léphet-e.
Még Manchesterben sérültem meg, keresztszalaggal műtöttek. Nem voltam 100 százalékos állapotban, de UEFA-kupa döntőt játszani nem mindennapos esemény. A döntésemen múlt, és vállaltam a játékot. Kovács Feri bácsi hozzájárult, hogy játsszam.
Nyilván ez áldozattal járt, nagyon bevérzett a térdem, már a meccs után kezelésre szorultam. De akkor az ember nem gondolkodott azon, mi lesz 30-40 év múlva. Most már tudom, hiszen a térdem nincs jó állapotban. Mégis át akartam élni és élvezni szerettem volna a pillanatot” – mesélte Csongrádi.
Májer combja az osztrákok ellen készülő válogatott keret edzésén, Tatán húzódott meg. „Nagyon szeretnék pályára lépni. Életem egyik legnagyobb élménye volna. Azt hiszem, ilyen lehetőség soha többé nem les: sokunk számára. A nagy kérdés számomra is az, hogy a sok kihagyott mérkőzés után. hogyan tudok helytállni, ha beállít az edzőm” – nyilatkozta a Népsportnak május 18-án.
Kovács Ferenc edző nagy dilemmában volt, pályára küldje nem teljes értékű játékosait vagy ne.
„A két kitűnő futballistának élete nagy eseménye lenne a madridi fellépés. Ugyanakkor kérdés: mennyit kockáztathatok? Abból indulok ki, hogy tulajdonképpen elveszítettük reményünket a végső sikerre. Szépíteni viszont még lehet. Erre a mérkőzésre odafigyel a futballvilág. Egy jó eredmény újra a középpontba állítana minket. Ezért nehéz a döntés. Lehet, hogy akik Májer és Csongrádi helyére kerülnének, tíz évre megalapoznák pályafutásukat a Videotonban.”
Vidi-bravúr a Bernabéuban
Mindketten bekerültek, így 1985. május 22-én a Disztl P. – Csuhay, Horváth, Disztl L., Végh – Burcsa, Csongrádi, Vadász – Májer, Szabó, Novath kezdő tizenegy futott ki a Bernabéu-stadionban.
Ez volt az alapcsapatunk és tudtam, hogy ebben az összetételben, tétmérkőzésen az utolsó meccsünk lesz. Nem hagyhattam ki
– mondta érdeklődésünkre Csongrádi.
Ugyan Kovács Ferenc magyar rohamokat ígért a három csatár miatt, de az első félidőben Disztl Péter bravúrjai kellettek ahhoz, hogy gól nélküli döntetlennel menjenek szünetre a csapatok. A válogatott kapus a mérkőzés elején Valdano fejesét, majd Santillana lövését védte. A 8. percben Végh a 16-oson belül lerántotta Butraguenót, a tizenegyest Valdano a bal alsó sarokra rúgta, Disztl Péter nagyot vetődve mentett.
A Vidi sem maradt adós, Vadács, Novath és Szabó is hagyott ki helyzeteket, az első félidő rengeteg gólt hozhatott volna, helyette maradt a 0-0.
A szünet után Disztl Péter továbbra is nagyszerűen védett, amikor pedig a 76. percben nem tudott hárítani Santillana helyzeténél, akkor a játékvezető les miatt nem adta meg a gólt.
„És a végén robbant a bomba! A 86. percben Wittman ment el a jobb szélen, beadása Sanchisról a jobbösszekötő helyén álló Májer elé pattant. A csatár egyből lőtt, s a labda bombaként vágódott a bal felső sarokba” – írta a Népsport.
A végén még Butragueno is szerzett egy lesgólt, az eredmény maradt a 0-1, így összesítésben 3-1-gyel a Real Madrid nyerte meg az UEFA-kupát.
Az embernek borsódzik a háta, amikor megjelennek azok a képek. Az a fantasztikus hangulat, ami fogadta a csapatot, majd amikor tiszteletkört futottunk, tapsvihar közepette zúgott a »Videoton, Videoton«
– emlékezett vissza Csongrádi.
Csongrádi szerint az összeszokottság és a rutin volt a Videoton erőssége.
Néhányan ifjúsági korunktól együtt játszottunk. Nem mentünk minden évben máshová, aki a Fradiban vagy a Vidiben kezdett, ott is próbálta befejezni a pályafutását. Megismertük egymást, összeszoktunk, a pályán barátként próbáltuk kijavítani a másik hibáját. Nem egyéni, hanem csapatérdekek domináltak.
A másik, hogy rengeteg nemzetközi mérkőzést játszottunk, voltunk Romániában, Irakban, jártuk a világot. Szerepeltünk Intertotó-kupában, ahol belga, holland, osztrák, német csapatokkal meccseltünk. Én 1976 és 1984 között ott voltam a válogatottnál is. Nem fiatalon, hanem 28-29 évesen jött a siker, 200-300 NB I-es meccs a lábunkban volt.”
Májer: Életem kimagaslóan legnagyobb élménye
„Számítottunk arra, hogy egy visszafogottabban játszó Real Madrid lesz az ellenfél, és ezt a visszafogottságot sikerült is kihasználnunk. Nagyon boldog vagyok, hogy ezzel a győzelemmel méltóképpen fejezhettük be idei kupaszereplésünket. Úgy érzem, hogy nagyon sok hívet szereztünk magunknak, s ahhoz, hogy őket megőrizzük, nagy szükségünk volt erre a bravúrra” – idézte Kovács Ferencet a Magyar Hírlap.
A gólszerző Májer Lajos így nyilatkozott: „Nem tudom kifejezni, mit érzek. Életem kimagaslóan legnagyobb élménye. Olyan stadionban győztünk, amelyben csak nagyon ritkán szokott a vendégcsapat nyerni. Ráadásul egy jó együttest vertünk meg. Az pedig egyenesen hihetetlen. hogy a közönség így megtapsolt bennünket, nem bánta, hogy egy kicsit ünneprontók voltunk. Na és hát itt gólt rúgni, az egyenesen fantasztikus.”
Az El Pais szerint Disztl Péter világsztár
A sportnapilap idézte a spanyol újságokat is. A madridi AS azt írta, hogy a Videoton becsapta a Real ravasz edzőjét, Luis Molownyt, 0-3 után százszázalékosan teljesítette a tervét: emelt fővel távozhatott a Bernabeuból, ahol pedig kilencvenezer fanatikus szurkoló gondolatban már megásta a sírját.
A Marca Kovács Ferenc mérkőzés utáni méltóságteljes viselkedését emelte ki, és példaként állította az indulataikat fékezni ritkán tudó szakemberek elé. „Lenyűgöző, ahogy elismerte a büntető jogosságát, aztán, hogy a Real a két mérkőzés alapján szerinte is megérdemelten jutott a kupához, és még figyelmeztetett is, hogy ne a vesztes csapatot, hanem az UEFA-kupát elhódító győztest lássuk a hazai gárdában.”
Az El Pais világsztárként emlegette Disztl Pétert, és taktikai húzást látott abban is, ami nem volt az. Azt írta, hogy a pálya közepét tudatosan adta át a Videoton, hogy így nagyobb tere legyen az ellentámadásokhoz.
Kiemelt kép: A Videoton csapata a kupadöntő előtt, melyet a Real Madrid csapatával játszottak. Fotó: Németh Ferenc /MTI
