Magyar foci

Szoboszlai az egyik legnagyobb reménység a világon, a Real brazilját is előzi

Az Eurosport bevállalta, hogy összeszedi a világ 30 legnagyobb reménységének tartott focistát, akik már ebben az évezredben születtek. A végső sorrenddel persze lehet vitatkozni, de abban talán semmi meglepő nincs, hogy a Dortmund angol szélsője, Jadon Sancho, valamint norvég csatára, Erling Braut Haaland, illetve a Real Madrid brazilja, Vinícius Jr. végeztek az első három helyen – a barcelonai Ansu Fati negyedik lett.

Ami viszont nekünk fontos, hogy Szoboszlai Dominik a nyolcadik lett ezen a listán, megelőzi a Real másik brazil reménységét, Rodrygót is a rangsorban a többi közt.

A rövid összefoglalóban azt írják, hogy ugyan Haalandról és Takumi Minaminóról szólt az ősz Salzburgban, a 19 éves magyar játékos egyértelműen legérdekesebb jelenség volt mellettük az osztrák keretben. Megjegyzik, hogy a hírek szerint 28 millióért már le lehet csapni rá a nyáron, ami egy ilyen kaliberű játékosért nem nagy összeg, és megemlítik azt, hogy a Liverpool is érdeklődik iránta.

Újra Szoboszlairól cikkezett az angol sajtó
Az FC Liverpool, a labdarúgó Bajnokok Ligája tavalyi győztese érdeklődik a magyar válogatott Szoboszlai Dominik iránt a Daily Mail című napilap

Kiemelik, hogy gyorsan vezeti a labdát, sokszor a passzt keresi, és hozzáteszik, a döntéshozatalban még fejlődhetne. Érdekességként említik, hogy édesapja volt az edzője, és hogy leginkább Kevin De Bruyne-re emlékeztet a játéka, aminél nagyobb elismerés talán nem is kell manapság.

Kiemelt kép: ARNE DEDERT / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE

Olvasói sztorik