Magyar foci

Régen láttak ennyi fáradt, de boldog játékost Fehérváron

Kovács Zoltán, a MOL Fehérvár FC labdarúgócsapatának sportigazgatója szerint játékosaik a szokottnál is motiváltabban végzik az edzésmunkát annak köszönhetően, hogy elkezdődhettek a csoportos tréningek és ismertté vált a pályára lépésük időpontja.

A tervek szerint májusban újraindul az NB I
Közleményt adott ki az MLSZ.

A székesfehérváriak sportvezetője az M1 aktuális csatornának kifejtette: pozitív dolog, hogy a labdarúgóik végre azt csinálhatják, amit a legjobban szeretnek, sportolhatnak, illetve mérkőzésre készülhetnek.

„Mivel mi érdekeltek vagyunk még a Magyar Kupában is, így egy kicsit előbb kezdünk, mint azt ideálisnak tartottuk volna, de megígérhetem a csapat és a szakmai stáb nevében is, hogy a május 23-ai folytatásra fel leszünk készülve” – nyilatkozta Kovács, aki kiemelte, régen látott annyira fáradt, de boldog labdarúgót felkészülés elején, mint ezúttal, ami szerinte biztató és pozitív a jövőre nézve.

Teljesen normális, hogy ennyi idő után még a legnehezebb, legmegerőltetőbb feladatokat is a szokásosnál motiváltabban végzik a játékosok.

A labdarúgóidény május 23-án a Magyar Kupa elődöntőivel folytatódik, a fehérváriak a Mezőkövesddel találkoznak. Egy héttel később az OTP Bank Liga 26. fordulójának mérkőzései következnek, a Debrecenre viszont 23-án a címvédő Ferencváros elleni elhalasztott mérkőzés pótlása vár.

Vitelki Zoltán vezetőedző azt hangsúlyozta, hogy játékosai olyan állapotban vannak, mint az a labdarúgó, aki az elmúlt öt hétben csak otthonában egyéni edzésterv alapján tudott készülni, a munkát azonban így sem sűrítette számukra.

Ötvenmillióért végleg megvette játékosát a Mezőkövesd
Dino Besirovic tavasszal kilenc bajnokin négy gólt szerzett.

„Inkább olyan dolgokra kellett odafigyelni, melyeket a játékosok otthon nem tudtak maguk megcsinálni. Tehát azokat az elemeket, amelyek otthon elmaradtak, azokat pótolni kellett. Például a labdás feladatokat, de ezen a héten már kicsit összeszedettebb edzéseket tudunk végezni” – idézte a szakembert az MTI.

Vitelki számára kihívást jelent majd a folytatásban, hogy a szokásosnál rövidebb formába hozó alapozást követően heti kétmeccses ritmusban kell pályára küldenie csapatát.

„Ez azért nagyon nagy terhet ró a játékosokra, de nekünk elég bő a keretünk, ezért bízom benne, hogy sérülések nélkül és zökkenőmentesen tudjuk majd lejátszani a szezont” – közölte.

Kiemelt fotó: molfehervarfc.hu

Olvasói sztorik