Magyar foci

Középiskolai tanár lett a magyar válogatott focistából

Kovács Péter visszavonulása után is maradt Norvégiában.

A 10-szeres magyar válogatott támadó, Kovács Péter színes pályafutást tudhat magáénak: Salgótarjánban kezdett futballozni, majd Újpestre került, később légiósként Finnországban és Norvégiában is remek eredményeket ért el, bajnok, kupagyőztes és gólkirály lett.

Szerepelt többek között a finn FC Lahtiban és FC Hakában, a norvég Tromsö IL-ben, Viking FK-ban, Strömsgodsetben és Odd Grenlandban, valamint a belga Lierse SK-ban. A profi futballtól 2017-ben vonult vissza. Most interjút adott a nogradifutball.hu-nak, amelyből kiderült, középiskolai tanárként dolgozik Norvégiában.

A középiskolában, ahol tanítok, mindennapos a foci. Ezen kívül csinálom az UEFA edzői tanfolyamát is itt Norvégiában, de most eyg kicsit minden eltolódott a vírus miatt. Remélem, a nyár után minden visszatér a rendes kerékvágásba. 2017 óta edzősködöm, a feleségemmel egy női csapatot edzünk, ahol három év alatt sikerült három bajnoki címet szereznünk. Nagy terveink vannak!

Kiemelt kép: ATTILA KISBENEDEK / AFP

Olvasói sztorik