Magyar foci sport

Fizetéscsökkentés nincs, csodára várnak a feljutásra esélyes NB II-es csapatnál

A budafoki csapat az előző szezonokban a kiesés elől menekült, a mostaniban azonban reális esélye van arra, amire legutóbb 65 évvel ezelőtt volt példa a klub történetében: az NB I-be jutásra.

Csizmadia Csaba együttese 27 forduló után a Merkantil Bank Liga második helyén áll, hét ponttal megelőzve a még éppen dobogós Vasast, tehát ilyen szempontból is rosszkor jött a bajnokság felfüggesztése.

Jó, hogy második helyen vagyunk, de egyben nagyon nehéz is. Mindenki bizonytalanságban van, de mi duplán, hiszen nem tudjuk, hova tervezzünk. Tervezzünk az első osztályra, vagy a másodosztályra? Ez több munkával jár számunkra, mert próbálunk felkészülni minden eshetőségre, hogy ne érjen minket meglepetés

– nyilatkozta a vezetőedző az M4 Sportnak.

Csizmadia elmondta, szerencsés helyzetben van a csapat, hiszen az évek óta zajló tudatos építkezésnek hála gazdaságilag stabil lábakon áll a klub, így a nemzetközi és hazai trendekkel ellentétben Budafokon nem kellett csökkenteni a fizetéseket.

Hozzátette, mivel arra készülnek, hogy folytatódik a hat hete szünetelő bajnokság, így – ha csak a karanténban is, de – teljes erőbedobással, egyéni edzéstervek alapján készülnek a játékosok, akik csütörtökön átesnek egy koronavírus-teszten, hogy jövő héten adott esetben már kis csoportos foglalkozások keretében folytatódhasson a felkészülés.

A mindössze 34 éves szakember 2016-ban, még játékosként érkezett a csapathoz, 2018 óta pedig már edzőként is segíti azt, tehát végigkísérte a gárda fejlődését, ami leginkább a védekezésben tetten érhető: messze a Budafok kapta a legkevesebb gólt (23) a pontvadászatban.

Az volt az elsődleges cél, hogy rendbe tegyük a védekezést, mert akárki bármilyen támadófocit játszik, én szerintem akkor is a védelem megszervezése a legfontosabb

– fűzte hozzá.

Kiemelt fotó: M4 Sport

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.