Magyar foci

„A Honvédnál nem azok véleményét kérték ki, akik értenek a futballhoz”

Supka Attila azt is elmondta, a Haladásnál annyira bizonytalan volt a helyzet, hogy a játékosok sokszor edzeni sem akartak.

Supka Attila a Csakfocinak adott interjút. A tréner beszélt két legutolsó állomáshelyéről, a Honvédről és a Szombathelyi Haladásról is.

Úgy érzi, a piros-feketék nem léptek előbbre távozása után, mert rossz tanácsadókra hallgattak.

A tulajdonosváltás után gazdaságilag erősebb lett a klub és a csapat is, ennek ellenére a pályán ez nem volt érzékelhető. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a csapatépítéssel kapcsolatban nem azoknak a véleményét kérték ki, akik értenek a futballhoz

– mondta.

Supka a tavaly nyári távozása után Szombathelyen kapott munkát. Ma már azt mondja, hiba volt leülni a Szombathelyi Haladás kispadjára, áldatlan állapotok voltak a csapatnál.

Így utólag már azt mondom, hogy nem lett volna szabad Szombathelyre szerződnöm. A tárgyalások során azonban garanciát kaptam rá, hogy minden rendben lesz, rendezik a tartozásokat, mindenki megkapja a bérét. Sajnos ez nem valósult meg, így a játékosok nem tudtak csak a futballra összpontosítani. Előfordult, hogy alig lehetett kivinni őket edzésre, Tóth Miklós ügyvezetőnek kellett szólnom, hogy beszéljen a játékosokkal. Örülök, hogy azóta rendeződött a helyzet a Haladásnál, hiszen a magyar futballnak szüksége van az ilyen nagy hagyományokkal rendelkező vidéki egyesületekre

– nyilatkozta.

Kiemelt fotó: ugytudjuk.hu

Olvasói sztorik