Magyar foci

Hazaküldte minden játékosát az NB II-es focicsapat

A járvány miatt otthon készülnek a Haladás labdarúgói.

A koronavírus-járvány miatt befejezték a közös edzéseket a Szombathelyi Haladás NB II-es labdarúgócsapatának játékosai. A vasi futballisták egyéni edzésterv alapján készülnek tovább.

A szombathelyiek számára a lehető legrosszabbkor jött a ki tudja meddig tartó kényszerszünet. A tavasszal megszerezhető 21 pontból 15-öt begyűjtő vasiak lendületben voltak, utolsó két meccsüket 7-2-es gólkülönbséggel abszolválták.

A klubnál a Magyar Labdarúgó Szövetség ajánlása alapján a közös edzésekkel is leálltak – kedden már nem tréningeztek. Reggel még elhozták az öltözőből azokat a holmijaikat, amelyekre a következő időszakban szükségük lehet.

Mivel a Haladás Stadion és az Illés Akadémia is bezárta kapuit, ha akarnánk, sem tudnánk hol edzeni

– mondta Séllei Árpád, a Haladás ügyvezető igazgatója a klubhonlapnak.

A játékosok megkapták egyéni edzéstervüket, a továbbiakban ez alapján, odahaza készülnek. Az edzőinknek megvan a technikai hátterük ahhoz, hogy akár naponta is ellenőrizzék, minden feladatot végrehajtottak-e. De osztom Mátyus János véleményét, aki azt mondta, amilyen jó most a csapatszellem, és amilyen örömmel jöttek edzésre a játékosok, mindenki egyedül is elvégzi majd a gyakorlatokat. A játékosok csalódottak voltak, hogy véget értek a közös tréningek – ebből is látszik, milyen összetartó közösség a mienk.

A futballisták tehát kvázi úgy készülnek majd a kényszerszünet alatt, mint a nyári vagy a téli pihenőjük alatt.

Nyilván nekünk nem jött jól a szünet, jó passzban voltunk, jöttek az eredmények. De első az emberek egészsége, ha ezzel másoknak tudunk segíteni, akkor kötelességünk otthon maradni – valamennyiünknek ezt kell szem előtt tartania. Jómagam már három napja itthon vagyok, több időm jut a családomra – három gyerek mellett nem is unatkozik az ember. Egy hétre előre megkaptuk az egyéni edzéstervet, így lesz ez a jövőben is – elsősorban futás, erősítés szerepel a programban. Biztos vagyok abban, hogy mindenki százszázalékosan elvégzi a feladatokat, nem akarjuk lerombolni azt, amit tavasszal felépítettünk. Bízom abban, hogy hamarosan visszaáll minden a megszokott, normális kerékvágásba – akkor pedig ott kell folytatnunk, ahol most abbahagytuk

– mondta Schimmer Szabolcs, a zöld-fehérek rutinos jobb oldali védője, csapatkapitánya.

Kiemelt kép: haladas.hu

Olvasói sztorik