Magyar foci

Lefocizta kupaellenfelét a Mol Fehérvár

Továbbjutottak a Zalaegerszeg ellen.

A labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőinek visszavágóján az első meccset 2-0-ra elbukó Mol Fehérvár FC magabiztosan, 5-0-ra legyőzte a Zalaegerszeget, így megfordította a párharcot, és bejutott az elődöntőbe.

Pedig tartalékos volt az együttes: a klubhonlap tájékoztatása szerint Kovács István meghűlés miatt nem volt a keretben, míg Juhász Rolandnak visszatértek korábbi gerincproblémái, tíznapos fizikoterápia után állhat majd ismét edzésbe.

A hivatalos nézőszám 1731 volt, és mint tudjuk, bizonytalan ideig ez volt az utolsó mérkőzés, amelyet szurkolók előtt rendeztek meg.

Döntött az MLSZ: zárt kapus lesz minden meccs Magyarországon
A szövetség alkalmazkodott a kormány döntéséhez.

A hazaiak már a 7. percben betaláltak: Lyes Houri szögletét Armin Hodzic fejelte 10 méterről a bal felsőbe. A hátrányát a 26. percre dolgozta le a fehérvári gárda, amikor Ivan Petrjak tört be a 16-oson belülre a bal szélen, majd kapu elé lőtte a labdát, amelyet Funsho Bamgboye a kapuba juttatott.

A 29. percben Houri távoli bombája kötött ki a kapuban, ekkor már a Fehérvár állt továbbjutásra, a 61. percben Hodzic lőtt a kapuba, majd a 90. percben Nikolics Nemanja alakította ki az 5-0-s végeredményt.

Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágó:

Mol Fehérvár FC–ZTE FC 5-0 (3-0)
Továbbjutott: a Mol Fehérvár FC 5-2-es összesítéssel.

 

Később:
Budapest Honvéd–Paks
Mezőkövesd Zsóry–Puskás Akadémia
MTK Budapest–Dorog

Kiemelt kép: molfehervarfc.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik