Magyar foci

A Fradinak esélye sem volt, a ZTE viszont győzött Mezőkövesden

Nikolics góllal vette ki a részét a Vidi-sikerből.

Nem állítanánk, hogy szárnyaltak a hazai együttesek a honi bajnokság 23. fordulójában. A múlt szombaton a Ferencvárost oktató (3–0) Mezőkövesd vereséget szenvedett a vendégként eddig csapnivalóan teljesítő Zalaegerszegtől, mint ahogy otthon bukott a Honvéd és az albérletben éppen Egerszegen szereplő Újpest is.

A ZTE a 33 esztendősen is fáradhatatlan Nikola Mitrovics találatával került előnybe, majd betalált a Fradiból érkező Bőle Lukács is. A Mezőkövesd a nyolcvanadik percben szépített, a megítélt tizenegyest Cseri Tamás értékesítette.

Túlzás nélkül kijelenthető, hogy kiütötte a Honvédot a Feczkó Tamás irányításával turbó fokozatba kapcsoló Diósgyőr. Az MTK-pályán vívott összecsapás második félidejében pörögtek fel az események: amíg a kispestiek a kiállításokat (kettő), a borsodiak a gólokat (négy) gyűjtötték.

Nem jelentett gondot a Kaposvár legyőzése a Vidinek, és a székesfehérvári szurkolók örömét csak fokozta, hogy megszületett a visszatérő Nikolics Nemanja első gólja. A válogatott csatár Ivan Petrjaktól kapott nagyszerű labdát; begurította, majd megkönnyezte a találatát.

NB I, 23. forduló

Mezőkövesd Zsóry FC–ZTE FC 1–2 (0–1)

Gólszerző: Cseri (80.), ill. Mitrovics (39.), Bőle (46.)

Kiállítva: Katanec (79.)

 

Mol Fehérvár FC–Kaposvári Rákóczi FC 3–0 (3–0)

Gólszerző: Bamgboye (2.), Nagy T. (21, öngól), Nikolics (44.)

 

Újpest FC–Puskás Akadémia FC 2–3 (1–2)

Gólszerző: Calcan (28.), Novothny (90+2.), ill. Vanacek (3.), Knezevic (42.), Van Nieff (88.)

 

Budapest Honvéd–Diósgyőri VTK 0–4 (0–0)

Gólszerző: Hasani (46.), Ivanovski (70.), Molnár (79.), Iszlai (84. – tizenegyesből)

Kiállítva: Batik (73.), Mezghrani (82.)

 

Kisvárda Master Good–Paksi FC 2–0 (0–0)

Gólszerző: Sassá (73.), Bumba (81.)

 

19.30: Ferencvárosi TC–Debreceni VSC (tv: M4 Sport)

A kiemelt képen Kiss Tamás (balra) és a kispesti Hidi Patrik. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Olvasói sztorik