Magyar foci

Nyilasi Tibor: A nosztalgia mondatja velünk, hogy milyen fontos a klubszeretet

A Pesti Hírlap legutóbbi számában Nyilasi Tibor beszélt a Ferencváros helyzetéről és a szurkolóiról. A beszélgetésből kiderül, hogy

  • a Fradi korábbi csillaga szerint a Ferencváros a Liverpoolhoz hasonlóan dominál a hazai bajnokságban,
  • az Újpestet sajnálja, hogy múltjához képest méltatlanul szerepel, mert hiányzik Nyilasinak a derbik feszültsége,
  • valamint az is kiderült, hogy az FTC mint klub és Szerhij Rebrov érkezésével mint csapat is remekel.

az interjú lesújtó része azonban mégis a szurkolókkal kapcsolatos véleménye volt.

A szurkolót a győzelem érdekli, míg világ a világ, ez így lesz. A nosztalgia mondatja velünk, hogy milyen fontos a klubszeretet, hogy egy adott csapat igazi fradistákból, az Újpesthez, a Honvédhoz vagy a Vasashoz érzelmileg kötődő labdarúgókból álljon. Ez már elmúlt. Arséne Wenger mondta ezt, és igazat adok neki: állandó mozgásban van a futball. Ezt tudomásul kell venni, és ez az alapszabály sok mindenre érvényes

– mondta Nyilasi, hozzátéve, hogy a kizárólag honi játékosokat foglalkoztató klubok eltűnőben vannak.

A Fradi korábbi csatára azt is megemlíti, az NB I-ben jelenleg olyan sűrű a mezőny, hogy az éles versenyhelyzet miatt nincs idő a fiatalok felépítésére. Bár nem fest túl rózsás képet a helyzetről Nyilasi, azért bízik a válogatott Európa-bajnoki szereplésében.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Olvasói sztorik