Magyar foci

„Örüljenek, amiért ilyen futballszerető miniszterelnökük van”

Megérti a szurkolók elkeseredettségét, de Georges Leekens korábbi szövetségi kapitány azt mondta, csak felkészülési mérkőzéseket kapott, és több türelem járt volna neki Magyarországon

A belga szakember négy mérkőzésen ülhetett a kispadon, a Fehéroroszországban elért 1-1-es döntetlen mellett három hazai vereség volt a mérlege (Kazahsztán 2-3, Skócia 0-1, Ausztrália 1-2).

„Sajnálom. Azért szerződtem Magyarországra, hogy futballreformot csináljak. Valami hasonlót, mint korábban Belgiumban. Sajnos nem hagytak időt erre a munkára. Sőt, igazán el sem kezdhettem dolgozni. Megértem a szurkolók elkeseredettségét, és még azt is mondhatnám, elfogadom a kritikát, csakhogy egy dolgot mindenképpen tisztáznunk kell: csupán tesztmeccseken kaptam lehetőséget a bizonyításra. Ezek a találkozók a felkészülést, a csapatépítést, a játékosok összeszoktatását, sőt megismerését szolgálta” – nyilatkozta a Pesti Hírlapnak.

Állítja, ha hagyták volna dolgozni, igenis eredményeket mutatott volna fel.

„Nem csodatévőnek jöttem, hanem azért, hogy segítsek. Én hívtam be a keretbe először Szoboszlai Dominikot, én szorgalmaztam Willi Orbán honosítását. Amikor Magyarországra érkeztem, szisztematikusan térképeztem fel az utánpótlást, korosztályos meccsekre jártam, korosztályos válogatottakat figyeltem, jegyzeteltem, és minden információt begyűjtöttem” – tette hozzá.

Azt mondta, Magyarországon most irigylésre méltó minden, ami a futball körül történik.

Örüljenek, amiért ilyen futballszerető miniszterelnökük van. Minden feltétel adott, hogy a futball fejlődjön.

Marco Rossival kapcsolatosan csak azt kérdezte: „Ő már kivitte az Eb-re a magyar válogatottat? Úgy tudom, még nem. Bulgáriánál egyébként jobbak a magyarok, győzhetnek Szófiában, és akkor az új Puskás Arénában kivívhatják a továbbjutást.”

Kiemelt fotó: Kisbenedek Attila /AFP

Olvasói sztorik