Magyar foci

Tovább erősít az NB I-be vágyó Vasas

Kalmár Olivér Győrből érkezett.

A tulajdonosváltáson átesett és a télen alaposan bevásároló (Csató Martin, Feczesin Róbert, Hidi M. Sándor, Jova Levente, Ujvárosi Ádám, Vernes Richárd) Vasas tovább folytatja az erősítést: ezúttal Kalmár Olivér személyében utánpótlás-válogatott védőt igazoltak a WKW ETO FC Győr együttesétől.

Az U19-es válogatott alapembere fél évre kölcsönbe érkezik, de a klubnak vételi opciója van a végleges játékjog megszerzésére. A 2001-ben született balhátvéd az idei bajnokságban eddig 14 NB II-es mérkőzésen lépett pályára, 13 alkalommal kezdőként, jelenleg az egyik legfiatalabb labdarúgó, aki rendszeresen szerepel a Merkantil Bank Ligában.

Remek fizikai képességeinek köszönhetően már 17 éves kora előtt bemutatkozott a felnőttek között, azóta összesen 23 NB II-es bajnoki találkozón szerepelt, 21 alkalommal kezdőként léphetett pályára a fiatal játékos. A bal oldali védő folyamatosan tagja a korosztályos válogatottaknak, legutóbb az U19-es Eb-selejtezőn is szerepelt.

Nagyon örültem a Vasas megkeresésének, egy pillanatig nem gondolkodtam azon, hogy elfogadjam-e az ajánlatot, hiszen nagyon sok jót hallottam Hidi M. Sándortól, akivel Győrben és a válogatottban is együtt játszottunk. Fiatal korom ellenére már kétszer is volt részem Vasas elleni meccsekben. Mindkét mérkőzésen azt láttam, hogy egy játszani akaró, jó csapat az ellenfél. Tudom, hogy komoly klubhoz kerültem, mindent megteszek majd, hogy megháláljam a bizalmat. Egyértelműen látszik az elmúlt hetekben, hogy milyen új koncepció mentén kezdett el dolgozni a Vasas, örülök, hogy részese lehetek ennek. Az a célom, hogy minél több lehetőséget kapjak és a játékommal a csapat hasznára legyek

– értékelt a klubhonlapnak Kalmár Olivér.

A Vasas jelenleg 35 ponttal áll az NB II hetedik helyén, a feljutást jelentő pozícióban lévő, második Budafok 11 ponttal van előttük. A bajnokságból 16 forduló van hátra.

Kiemelt kép: vasasfc.hu

Olvasói sztorik