Magyar foci

A ZTE új edzője alaposan megkeveri a dolgokat

Márton Gábor több játékosra is másik poszton számít.

Márton Gábort hétfőn nevezték ki a ZTE FC vezetőedzőjének, Dr. Dobos Barnát váltotta. A szakember el is kezdte a munkát, és rögtön jelentős változásokra szánta el magát.

Nincs sok időnk, de próbáljuk minél gyorsabban felmérni a csapatot. Van néhány játékos, akikre adott esetben más poszton számítanék, velük már egyeztettem is, illetve természetesen konzultálunk az eddig is a klubnál dolgozó stábtagokkal is, hogy minél több információ birtokában legyünk. Kiskorom óta a foci tölti ki a mindennapjaimat, így próbálok mindig képben lenni és követni a magyar bajnokságokat, kiemelten az NB I-et, illetve különös figyelemmel követem azoknak a játékosoknak a pályafutását, akikkel korábban dolgoztam együtt. Zalaegerszegen is vannak így néhányan, már csak ezért is láttam a ZTE több mérkőzését is a közelmúltban

– nyilatkozta a klub honlapjának.

A PSG stadionjában bukkant fel a Ferencváros légiósa
Isael kihasználta a bajnoki szünetet.

A zalaegerszegiek szerdán Lipóton játszanak kupamérkőzést, szombaton az Újpestet fogadják az OTP Bank Ligában.

Kiemelt fotó: ztefc.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik