Magyar foci sport

Háromszoros bajnok csatárt igazolt a Szombathelyi Haladás

A klub mindent megmozgat, hogy ne essenek ki az NB II-ből.

Verpecz István, Schimmer Szabolcs, Devecseri Szilárd, Rácz Ferenc és Tóth Barna után megvan a Haladás hatodik téli igazolása is. A 31 éves, Soroksárról érkező Farkas Balázs pénteken aláírta – egyelőre – a bajnokság végéig szóló kontraktusát – írja a csapat hivatalos honlapja.

Farkas futballozott Nyíregyházán, majd 2006-ban, 18 évesen igazolt a Dinamo Kijevhez. Itt négy évet töltött, először a tartalékcsapatban kapott lehetőséget, majd a felnőtteknél is bemutatkozott, többek között a Manchester United is felfigyelt rá, azonban  2008-ban súlyos térdésérülést szenvedett. Kölcsönadták az akkor Videoton néven futó fehérváriaknak, ahol talpizomszakadást szenvedett. Majd 2010 nyarán végleg hazaigazolt, szerepelt a Debrecenben, Győrben, Debrecenben, Balmazújvárosban, az MTK-ban, a ZTE-ben. Soroksáron ősszel háromszor volt kezdő, négyszer csereként kapott lehetőséget.  A Dinamo Kijevvel ukrán, a Debrecennel és a Győrrel magyar bajnok lett.

Azonban nincs idő siránkozni, jövő vasárnap a Csákvár ellen nyernünk kell. De előtte szerdán még a Honvéd ellen játszunk Magyar Kupa-meccset, ahol szeretnénk tisztességgel helytállni. Ami Farkas Balázst illeti, hiszem, hogy hasznunkra lesz és a csapat élére áll

– nyilatkozta Mátyus János.

Kiemelt fotó: Soroksár Youtube

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.