Magyar foci

Rebrov: Gólok nélkül semmire sem megyünk

A tabella élén álló Fradi edzője őszintén nyilatkozott a Honvéd elleni találkozóról.

Szerda este az OTP Bank Liga 19. fordulójában, a Ferencváros 0–0-s döntetlent játszott a Budapest Honvéd ellen. A mérkőzésről a Fradi vezetőedzője, Szerhij Rebrov is elmondta a véleményét.

Nehéz mérkőzés volt. Nem lehet minden találkozót megnyerni, néha ilyen eredmények is születnek. Vannak játékosok, akiknek elégedett vagyok a teljesítményével. Nem könnyű úgy játszani, hogy az ellenfél kilenc emberrel védekezik. Mindkét csapat veszített most két pontot. Ha nem használjuk ki a helyzeteinket, akkor ez lesz a végeredmény. Nem lepődtem meg Sannino taktikáján. Az előző meccsünkön agresszívabbak voltak, de a belső védőik most is jól helyezkedtek, nem hagytak helyet maguk mögött, nem egyszerű az ilyen védelmeket feltörni

– nyilatkozta Rebrov a fradi.hu-nak.

Arra a kérdésre, hogy hogyan alakult volna a találkozó, ha Franck Boli kihasználja a helyzetét a meccs korai szakaszán, a következőt válaszolta.

Nyilván könnyebb irányítani a mérkőzést, ha vezetünk, persze akkor a Honvéd is jobban támadott volna. A gyors gólok mindig önbizalmat adnak a csapatnak, most ez nem sikerült. Mint említettem, ha nem használjuk ki a helyzeteinket, nem leszünk eredményesek

– vélekedett a zöld-fehérek vezetőedzője.

A Ferencváros a hétközi fordulóban ugyan csak döntetlent ért el, de a Fehérvár FC is csak egy pontot szerzett a DVSC otthonában, így a Fradi továbbra is hat ponttal vezeti a tabellát a székesfehérváriak előtt úgy, hogy egy meccsel kevesebbet játszott.

Kiemelt kép: fradi.hu

Olvasói sztorik