Magyar foci

Juhász megkapta a kérdést: biztos, hogy visszavonul?

Megszólalt a Vidi klasszis hátvédje.

A Mol Fehérvár FC honlapján közzétett interjúban megerősítést nyert, hogy az idény végén befejezi pályafutását Juhász Roland. A 95-szörös válogatott védő a 2016-os Eb-szereplést követően intett búcsút a magyar nemzeti együttesnek. Ahogy azt Juhász már korábban bejelentette, az évad végén végleg felhagy a focival.

A fehérvári együttes csapatkapitányában nem egyik napról a másikra fogalmazódott meg a búcsú, hanem már a tavalyi győztes kupadöntőt követően is érezte, a mostani lesz az utolsó szezonja.

Nagyon sokan kérdezik, biztos, hogy befejezem, a válaszom igen. Ennek ellenére nincs benne az most a fejemben, hogy másképp’ kellene bármit is csinálnom, ugyanúgy készülök, mintha nyáron tovább folytatnám

– nyilatkozta a 36 éves középhátvéd.

Juhász 2000-ben kezdte profi pályafutását az MTK-nál, majd a belga élcsapathoz, az RSC Anderlechthez szerződött 2005-ben, akikkel a BL-ben is szerepelt. A visszavonulására készülő játékos végül 2013-ban tért haza véglegesen, az akkor még Videoton néven futó székesfehérvári együtteshez.

Kiemelt kép: molfehervarfc.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik