Magyar foci sport

Válogatott csatár a Honvéd következő igazolása

Mayron George kölcsönjátékosként érkezik Kispestre.

Válogatott középcsatárral bővül a Budapest Honvéd kerete, miután a klub megegyezett a dán Midtjylland gárdájával, így a Costa Rica-i Mayron George kölcsönben Kispstre igazol – írja az együttes hivatalos honlapja.

A 13-szoros válogatott támadó a Honvéd első Costa Rica-i légiósa – viszont nem az első közép-amerikai, hiszen korábban Kispesten futballozott a 99-szeres panamai válogatott Anibal Godoy, aki most Baráth Botonddal egyetemben az amerikai ligában szerepel –, s korábban Görögországban, Dániában és Norvégiában is szerepelt.

A 26 esztendős támadó már 21 évesen Európába igazolt – előtte otthon 89 bajnokin 18 gól és 10 gólpassz volt a mérlege –, a görög OFI Kréta légósaként futballozott először a kontinensen majd észak felé vette az irányt. A dán bajnokságban 82 mérkőzésen 22 gól és 3 gólpassz a mérlege, átlagosan 188 percenként talált be. Az őszi szezonban a norvég Valerenga kölcsönjátékosa volt, tavasszal pedig a Honvédnál szerepel.

„Jó lehetőség számomra, hogy a Honvédhoz szerződtem, olyan csapatot szerettem volna, ahol minél több játéklehetőséghez jutok, a Honvéd pedig nagyszerű klubnak tűnik, amelyet remek emberek vesznek körül. Alig várom, hogy megismerjem a csapattársakat és elkezdjük a közös munkát a stábbal. Igyekszem majd a lehető legtöbbet hozzátenni a csapat sikeréhez. Természetesen ismerem a legendás Puskás Ferencet, mint ahogyan szerintem mindenki a futball világában. Tudom, hogy a Honvédban játszott és már csak ezért is megtiszteltetés számomra az, hogy itt lehetek. Nagyszerű érzés abban a klubban játszani, ahol egykor ilyen kiváló játékos is szerepelt. Micsoda történelmet írt! Ami engem illet, nem szeretek sokat beszélni magamról, hamarosan megismernek majd a szurkolók. Látni fogják, hogy elkötelezett vagyok a csapat iránt, keményen dolgozom a klubért, és mivel csatár vagyok, természetesen gólokat szeretnék majd szerezni! Minden meccsen a legjobbamat akarom nyújtani. Az első célom, hogy sikeresen mutatkozzak be a Honvédban, gólokat szeretnék lőni és segíteni a csapatot!”

– nyilatkozta a klub honlapjának Mayron George.

Kiemelt kép: honvedfc.hu

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.