Magyar foci

Lekerült a gipsz a magyar válogatott kerettag lábáról

Kezdődhet Tamás Krisztián rehabilitációjának érdemi része.

Javában zajlik az NB I-es Zalaegerszeg felkészülése, közelít a bajnoki rajt: szombaton 14.30-tól a horvát élvonalbeli Slaven Belupo ellen játsszák az utolsó edzőmérkőzésüket a jövő szombaton esedékes, DVTK elleni tavaszi rajt előtt.

A keret az elmúlt napokban folyamatosan erősödött, hiszen megállapodtak a támadó Eric McWoodsszal, a támadó középpályás Stjepan Ostrekkel, pénteken pedig a védekező középpályásként és középső védőként is bevethető Fanos Katalerisszal.

Menekül a ZTE, ciprusi válogatott középpályás érkezett
Az idény végéig kölcsönvették Katelariszt.

Jelenleg két futballista küzd sérüléssel, de mindkettejüknek javul az állapota: a december elején megműtött Tamás Krisztián jobb lábáról szerdán vették le a gipszet, így kezdődhet az ősszel a válogatott keretbe is meghívott balhátvéd rehabilitációjának érdemi része.

Tamás a klubhonlapnak elmondta, jobbnak érzi a lábát, mint amire előzetesen számított, de a visszatérés még biztosan hetekig várat magára, hiszen nem szabad elsietni a rehabilitációt – mindezek mellett már szeretne újra társaival edzeni és a pályán lenni. Most, a gipsz levétele után újra meg kell tanulnia terhelni a lábát, hozzászoktatni a járáshoz és a különböző mozdulatokhoz, ennek érdekében dolgozik napról napra.

Szintén a csapathoz tartozó hír, hogy Barczi Dávid bokasérülése folyamatosan javul, a középpályás a tervek szerint jövő héten már edzhet is, az ő esetében van esély, hogy már a közeljövőben visszatérjen a pályára.

Kiemelt kép: ztefc.hu

Olvasói sztorik