Magyar foci

A tévében, élő adásban jelentette be új igazolását a Kisvárda

Dombó Dávid pótolhatja a visszavonuló Felipét.

Dombó Dávidot szerződtette az élvonalbeli Kisvárda labdarúgócsapata. Révész Attila sportigazgató az M4 Sport Átigazolás című műsorában jelentette be pénteken, hogy az őszi szezon végén visszavonult brazil Felipe helyett megszerezték a szintén első osztályban szereplő Mezőkövesd 26 éves kapusát.

Pénteken minden érintettel sikerült megállapodnunk, így Dávid a délutáni edzőmérkőzésünk második félidejében már be is tudott mutatkozni a csapatban

– mondta a sportvezető.

Hozzátette: az idő rövidsége miatt nem gondoltak arra, hogy Felipéhez hasonló képességekkel és rutinnal rendelkező kapust szerződtessenek Magyarországról vagy a környező országokból.

Váratlanul visszavonult az NB I egyik legjobb játékosa
A kapus Felipe nem tér vissza Kisvárdára.

Dombó – aki 2015-ben került Mezőkövesdre – korábbi teljesítménye azonban számukra meggyőző volt abban a tekintetben, hogy a csapat segítségére lehet. Révész bízik abban, hogy az utóbbi időben kevés játéklehetőséghez jutó kapus hamar visszanyerni a formáját.

A korábbi korosztályos válogatott Dombó mellett még két kapus, Mihai Minca és Zöldesi Illés van a kisvárdai keretben.

Kiemelt kép: kisvardafc.hu

Olvasói sztorik