Magyar foci

Sokkoló látvány fogadta Mátyus Jánost a Haladás öltözőjében

Felemás érzései vannak a szombathelyiek új edzőjének.

Mátyus János irányítja a Haladás NB II-es labdarúgócsapatának szakmai munkáját január elejétől. A trénernek vegyes benyomásai vannak, rendben kell tennie mentálisan a csapatot.

Vegyesek a benyomásaim, de inkább több a pozitívum. Egyrészt kezdem megismerni Szombathelyt, amit eddig láttam belőle, lenyűgöző, igazi hangulatos kisváros. A klub, a tradíció, a létesítmény ugyancsak fantasztikus, ugyanakkor a csapatot körülvevő hangulat pesszimizmust sugároz. Amikor bementem először az öltözőbe, sokkoló látvány fogadott: csupa leszegett fejű futballista ült a padon. Na, ezen kell villámgyorsan változtatni

– nyilatkozta a Savaria Fórumnak az edző.

A tréner abban bízik, hogy érkeznek még erősítések, és a csapata fölött húzzák meg a vonalat az NB II-ben.

Egy folyamat zajlik a klubnál, lesznek még távozók, de érkezők is, örülök Devecseri Szilárd leigazolásának, ő azért sok csatát megért, rutinos bekk. Amit igyekeztem a srácokban tudatosítani, hogy felejtsék el az őszt, úgy, ahogy van, sőt, a tavaszi kiesést is az élvonalból. A siker hozza meg az önbizalmat, viszont a sikerért rengeteget kell dolgozni. Ebbe a munkába fogtunk bele év elején. Összességében, amit eddig láttam, az biztató, talán már egy fokkal jobb a hangulat is. Kőkemény 3-4 hét vár ránk, sajnos, csak ennyi idő áll rendelkezésünkre az első tétmeccsig. Meggyőződésem, hogy néhány új játékossal kiegészülve, no és a legendásan szenvedélyes szurkolók támogatásával a Haladás kivívja a bennmaradást

– mondta Mátyus.

Kiemelt fotó: Savaria Fórum

Olvasói sztorik