Egy fociőrült lánynak nem reklamál a pasija, hogy már megint meccs van, ahelyett, hogy közösen kimozdulnátok valamerre?
Szerencsére ő is szereti a focit, mi több, még saját blogja is van az MLS-ről és az amerikai labdarúgásról Jenkifoci néven, így mindketten fociőrült bloggerek vagyunk. De nem gondolom, hogy a sportág szeretete és a kimozdulás ne férne meg egymás mellett, például többször is voltunk már együtt meccsen. Nyáron Salzburgban néztük meg a Salzburg-Chelsea felkészülési találkozót, és az egészet összekötöttük egy mini nyaralással a varázslatos osztrák városban. De hasonló történet volt, amikor az olaszországi vakáció során a pisai ferde torony mellett a helyi stadionba is ellátogattunk.
Akkor ez kifejezetten szempont volt nálad az ismerkedésnél, hogy a másik tolerálja a szenvedélyed, vagy legyen legalább annyira fanatikus?
Volt már ellenpélda, az előző barátom például kifejezetten utálta a focit. Ez olykor ellentéteket szült, és sok meccsről lemaradtam.
Szerintem nagyon nem jó, amikor a párod annyira nem szereti, amit te szeretsz, vagy ami fontos neked. „Az ellentétek vonzzák egymást”-szlogen nálam nem nyert igazolást.
A te blogod jött létre előbb vagy a párodé?
Az enyém néhány hónappal megelőzte az övét.
Akkor te voltál az inspiráció számára?
Pont fordítva, ő inspirált engem. Meséltem neki, hogy gyerekként újságíró szerettem volna lenni, és egyszer azzal fogadott, amikor hazaértem a munkából, hogy létrehozta nekem a blogfelületet, és mondta, hogy itt a terep, írjam meg a saját újságomat. Látta, hogy mennyire élvezem és mennyire szórakoztat, aztán megcsinálta a saját blogját. A magunk területén szerintem mind a ketten sikeresek vagyunk.
A 2019-es évből te milyen sikereket emelnél ki?
A Nemzeti Sport és a Világgazdaság is közölt velem interjút, és Csepelyi Adrienn meghívott egy beszélgetésre, ahol Bogdán Ádám és Gazdag József szerepelt még rajtam kívül, azért ez elég jó visszajelzés a számomra. A Világgazdaság által közölt cikkben Adri is megszólalt, és azt mondta rólam, hogy hatalmas a lexikális tudásom, nekem pedig nagyon jó érzés, ha a dicséret egy általam hitelesnek tartott embertől jön.
A hiteles szót említetted, és erről az jutott eszembe, hogy ha a női foci népszerűsítéséhez keresnék hiteles arcokat, afféle nagyköveteket, akkor az írásaiban a nőkért, így a focistákért is mindig kiálló Adriennt, a többszörös freestyle foci-világbajnok Szász Kittit, az M4 riporterét, Berkesi Juditot, valamint téged mondanálak, akinek 20 ezer követője van a Facebookon. Ti négyen képesek lehettek eltörölni a nők és a futball témakörben rendre előkerülő sztereotípiákat?
A cél az egyértelműen az lehet, hogy lebontsuk a falakat, és alkalmasnak is érzem erre magunkat, de bőven lenne még hely másoknak is mellettünk. Az feltétlenül előny lehet, hogy mind a négyünknél más a fókusz, máshogy tudunk szólni az emberekhez. Adri mondta, hogy őt leginkább a foci társadalmi, szociológiai vonatkozásai érdeklik, nálam az adatoknak, statisztikai érdekességeknek ugyanúgy helyük van, mint az emberi történeteknek, Judit a képernyőn tesz érte, hogy a női futball jobban szem előtt legyen, Kitti pedig olyan zseniális dolgokat tud a labdával, amitől férfiaknak és nőknek egyaránt leesik az álla.
A kezdetektől fogva bevett szokás nálad, hogy reagálsz a bejegyzések alatti hozzászólásokra?
Igen, ez mindig így volt. Ha van egy kérdés, akkor arra szeretek válaszolni, olyan persze előfordul néha, hogy sok a hozzászólás, és emiatt átsiklom egy-egy kérdés fölött.
Az tudatos döntés, hogy a legtöbbször van valami kis személyes megjegyzés a posztokban?
Abszolút, szeretem belevinni saját magam, a személyiségem, és úgy látom, erre vevők az emberek. Ha megosztok egy hírt, azt is igyekszem valami személyes tartalommal megtölteni, érdekesen tálalva. A Twitter nagyon jó hírforrás ehhez, na meg a focis könyvek. Például, ha eszembe jut, hogy Ryan Giggsnek szülinapja van, akkor beugrik, hogy Alex Ferguson írt róla egy emlékezetes sztorit a könyvében. Ilyenkor megosztom magát a történetet és kibővítem valami személyes emlékkel.
Gondolom, többnyire férfiak látogatják az oldalt. Van arról valami adat, hogy milyen a férfiak és nők aránya?
Százalékosan 80-20 az arány a férfiak javára. Sok olyan lányt ismerek, akik a kezdetektől fogva követik az oldalt, de szerencsére menet közben is folyamatosan csapódtak hozzánk. Szeretek beszélgetni velük, és örülök, ha az oldalam inspirációt jelent nekik.
Tudom, hogy szoktak lenni lehúzó kommentek, de ezek jellemzően miről szólnak? Hogy egy lány miért dumál a fociról?
Igen, néha előfordulnak ilyen jellegűek. De ha azt nézem, hogy 20 ezren követik az oldalt, akkor egészen elhanyagolható az ellendrukkerek aránya. Valószínűleg ebben szerepe van annak is, hogy sokat kommunikálok az olvasókkal a kommentek között. Így látják, hogy tényleg nem felületes az érdeklődésem a foci kapcsán és talán a tudásom is meggyőző számukra.
De akkor mégis mibe tudnak belekötni?
Amibe minden focis oldalnál: hogy biztos ennek vagy annak a csapatnak szurkolok, és ezért fogalmazok meg negatívumokat a riválisokkal szemben. De ennek semmi alapja. Manchester United-drukker vagyok, de szerintem soha nem írtam semmi szándékoltan bántó dolgot például a Liverpoollal vagy a Manchester Cityvel kapcsolatban.
Ez ismerős, 15 évvel ezelőtt rendszeres látogatója voltam a Drukkerkocsma nevű fórumnak, és ott ment mindig az, hogy ha interes vagy, akkor csak fröcsögve lehet írni a Milanról, ha pedig a Juvénak szurkolsz, akkor mindkét milánói riválist köpködnöd kell.
Jó, hogy az Intert említetted, mert elég látványosan megfigyelhető az oldalon, hogy az interesek és a Juventus-drukkerek között feszül a legnagyobb ellentét. A másik persze a Barcelona-Real Madrid párharc, ahol még mindig az a téma, hogy Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo-e a nagyobb futballista, legutóbb ez a kommentcsata az Aranylabda-szavazás miatt tört ki.
Tényleg, mit szólsz, hogy 2019-ben is Messi kapta, immár hatodszor?
Én egyértelműen Virgil van Dijknak adtam volna. Messit született zseninek tartom, de Van Dijk előző idénye kiemelkedő volt, kulcsszerepe volt a Liverpool BL-győzelmében, és a bajnokságban is úgy lettek másodikak, hogy 97 pontot gyűjtöttek, amire soha nem volt példa. Mondjuk tudtam előre, hogy nem Van Dijk kapja, pedig megérdemelte volna.
Olyan lelkesedéssel írtál az oldaladon Gera Zoltán korábbi munkahelyéről, a Fulham stadionjáról, a Craven Cottage-ről, hogy azt akár a londoni klub is kitehetné referenciaként. Honnan jött ez a rajongás a kiscsapat stadionjáért?
Szerintem sokan megkedvelték a Fulhamet, amikor Gerával, Bobby Zamorával, Clint Dempsey-vel és Mark Schwarzerrel egészen az Európa Liga döntőjéig meneteltek a 2009-2010-es idényben. Amikor megláttam a közvetítések során a stadiont, egyből szerelembe estem, mert a képernyőn keresztül is átjött, mennyire családias és milyen retro hangulatot áraszt a lelátó a fa székekkel. És aztán élőben is pontosan ugyanolyan volt, amilyennek elképzeltem. Voltunk Firenzében Fiorentina-meccsen, az ottani hangulattól is egyből libabőrös lettem, de mondhatom a már említett pisai vagy a sienai stadiont, azokért is rajongtam. Olykor eljátszom a gondolattal, hogy érdemes lenne kiköltözni Olaszországba, ahol másod-, harmad-, negyedosztályú meccsekre lehetne járni a varázslatos kisvárosokban.
Már nincs is benned olyan rajongás, mint amikor gyerekként édesapáddal utaztatok fel a Fradi-meccsekre?
Hú, azt imádtam. Ma is Fradi-drukkernek mondom magam, de érzem, hogy némileg enyhült a rajongás. Anno óriási élmény volt, amikor a MegaSport nevű újság révén nyertem egy találkozót a csapat játékosaival, és vittem emlékbe néhány fűcsomót a pályáról, Nagy Béla, a klub legendás krónikása pedig megmutatta a Fradi-múzeumot. Albert Flóriánnal is találkoztam a stadionban, és említettem neki, hogy szülővárosa, Hercegszántó mellől jöttem, Dávodról, de közben éreztem, mennyire izgulok, nagyon hevesen vert a szívem. Annak a Fradinak, amely a BL-ben szerepelt, megvolt a varázsa, ebből ma már vajmi keveset érzek.
Lehet ennek köze ahhoz, hogy ma már rengeteg a külföldi, és kevés a magyar a kezdőben? Míg a BL-csapat idején messze nem volt annyi külföldi, viszont Zoran Kuntics és Goran Kopunovics igazi közönségkedvencnek számított?
Őket nagyon szerettem, náluk azt éreztem, hogy szívből játszanak, és most ez csúnyán hangzik, de nem éreztem zsoldosnak őket. Nem mondom, hogy a maiakat csak a pénz motiválja, de nehéz értük úgy lelkesedni, mint Kunticsékért. A BL-szereplésről szóló videokazettát, az Eurofradit rongyosra néztem, abból a csapatból Vincze Ottó volt a legnagyobb kedvencem, olyan volt nekem, mint Nick Carter a Backstreet Boysból. Ottóval is találkoztam egyszer személyesen. Még kislány voltam, amikor Bajára jött hírverő meccset játszani a Fradi, ő pedig sérülten is a csapattal tartott. Amikor kiszúrtam, odamentem hozzá, vittem neki egy kis plüssmackót, ő pedig nagyon kedves és közvetlen volt velem. Kár, hogy nem hozott ki többet a pályafutásából.
Ha a születésnapodra egy darab meccsjegyet kérhetnél, akkor melyik mérkőzésre szólna?
Csak egyre? Nagyon nehéz választás. Azt hiszem, egy Manchester United-Liverpool rangadó lenne a befutó az Old Traffordon. Bár elmennék az Anfieldre is, mert rám tényleg nem jellemző, hogy utálnám a nagy riválist, ráadásul ezt a mostani Liverpoolt könnyű szeretni a szimpatikus játékosai és az edző, Jürgen Klopp miatt. És hiába vagyok MU-drukker, ha a tévében hallom a Liverpool himnuszát, a You’ll never walk alone-t, libabőrös leszek.
Látva, hogy csupa topligás csapat van a 16 között, milyen BL-döntőt néznél meg szívesen?
Egy Atalanta-Barca mókás lenne, de belátom, erre kevés esély van. Az biztos, hogy nem örülnék, ha a Manchester City nyerné, Pep Guardiola valamiért nem szimpatikus. Legyen Juventus-Liverpool.
Még úgy is, hogy ismét felszakadnának a sebek, amiket az 1985-ös döntő és a Heysel-tragédia okozott, amikor 39 szurkoló vesztette életét?
Egyértelmű, hogy érzelmileg túltöltött mérkőzés lenne a szurkolók számára, de nem hiszem, hogy a sebek felszakítását jelentené. Inkább egyfajta méltó tisztelgés lehetne az áldozatok emléke előtt. A Juvét egyébként elsősorban Gigi Buffon miatt mondtam, mert örülnék neki, ha összejönne neki a BL-győzelem, bár a párizsi kitérővel nem gyűjtött jó pontokat, az csalódás volt. De maradok a Juventus-Liverpoolnál, és nyerjen a Juve!
Mi volt a kedvenc 2019-es focis pillanatod?
A Liverpool-Barcelona BL-elődöntő visszavágója, amikor az angolok háromgólos hátrányt ledolgozva jutottak tovább. Ahogy a meccset kihagyó Mohamed Szalah bejött a Never give up, vagyis Soha ne add fel üzenettel a pólóján, ahogy Georginio Wijnaldum és Divock Origi két-két góljával kiejtették Messiéket a végén azzal a trükkös Trent Alexander-Arnold-szöglettel, az nagyon megmaradt.
És a magyar futballal kapcsolatos élményeidből mi az örök kedvenc?
Gera Zoli portugálok elleni gólja a 2016-os Eb-n, amelyet a lyoni stadion lelátójáról élőben nézhettem. Meg a vele való személyes találkozás is felejthetetlen számomra. Úgy gondolom, hogy ő az elmúlt 20 év legkiemelkedőbb magyar játékosa, így ami vele kapcsolatos, az nekem mindig olyan különleges.
Amikor a Fradiból elvitte a West Bromwich Albion, te nem féltetted, hogy ezt a pengés, de vékonydongájú srácot széttörik az angol foci kőkemény darálójában?
Nem tagadom, nekem is voltak kétségeim. De alaposan rám cáfolt, hiszen gólt lőtt a Manchester Unitednek, a Liverpoolnak vagy a Chelsea-nek is. Emlékszem, amikor pár hónapig Londonban laktam, nagyot néztem, amikor kiszúrtam egy óriásplakátot, amiről Gera arcképe nézett vissza rám.
Szoboszlaiból nem lesz az új Gera?
Nem vagyok benne biztos. Úgy érzem, kissé túl nagy a felhajtás körülötte, ami káros hatással lehet rá hosszú távon. Nagy kérdés, hogyan fogja kezelni ezt, mert ha fejébe száll a dicsőség, akkor hamar vakvágányra kerülhet. Az sem biztos, hogy az Arsenalban és hasonló szintű klubokban kellene gondolkodni következő lépcsőfokként. Még nem látom benne a következő Gerát.
Az 5-6 éves önmagadban láttad a mai fociőrült Ágit?
Bennem volt a foci kisördög már akkor is. De akkoriban az internet gyerekcipőben járt, a blogok még sehol sem voltak, így értelemszerűen fel sem merült bennem, hogy ilyesmivel fogok foglalkozni. Viszont, ahogy korábban is említettem, a sportújságírás nagyon vonzott, főleg az első fociélményeket követően. Első meghatározó emlékem a Fradi 1992-es bajnoki címe, amikor Diósgyőrben győzött a csapat az utolsó fordulóban. Aztán jött az 1994-es vébé, aminek hatására végleg szerelembe estem a futballal.
Fociztál is valamilyen csapatban? Mert azt láttam egy videóban, hogy a dekázás nagyon jól megy.
Nagyon szerettem játszani már egészen kicsi koromtól kezdve. Az 1998-as nyár különösen kedves emlék, rengeteget fociztunk, akkor kaptam az InzÁgi becenevet. Versenyszerűen sosem játszottam, de egy kispályás meccsre a mai napig kapható vagyok.
Egy igazi, szenvedélyes drukkernek teljesen el tudja rontani a napját, ha a csapata kikap. Ha a MU veszít, órákig nem lehet hozzád szólni?
Volt ilyen, de már jobban tudom kezelni a helyzetet. Már beláttam, hogy nem szabad a csapattól azt várni, mint Ferguson idejében, hogy sorra nyerje a bajnokságokat. Persze idegesít, ha nem nyernek, de már nem úgy reagálok, mint gyerekként tettem. Anno szinte depressziós lettem, amikor az 1998-as Juve-Real BL-döntőn egy lesgyanús Predrag Mijatovics-góllal kikapott az általam favorizált Juve. Hosszan zokogtam és a bánatomat kiírtam magamból egy kis füzetbe. Mondhatjuk, hogy már akkor blogoltam.
Mi volt az a mondat, ami a legjobban hangzott egy férfi szájából a focis dolgaidról?
Konkrét mondatot nem tudnék idézni, de Hajdú B. Istvánnal készítettem egyszer egy interjút, és nagyon tetszett, hogy abszolút egyenrangú partnerként kezelt, és semmilyen szempontból nem foglalkozott azzal, hogy lány vagyok, vagy azzal, hogy nincs újságírómúltam és csak egy hobbiblogger vagyok.
És amivel a leginkább megsértettek?
Még mindig itt tartunk?
Azért ez már nem olyan gyakori, de ha készítenek velem egy interjút, akkor azért még mindig olvasni ehhez hasonló kommentet is a hozzászólások között. Ilyenkor általában elszámolok magamban tízig, aztán megpróbálok frappánsan, viccesen válaszolni.
És udvarlók vannak? Akik jelzik, hogy szívesen vendégül látnának egy kávéra?
Persze, előfordul. De szerintem jól kezelem ezt is. Mivel párkapcsolatban élek, az ilyen jellegű meghívásokra nem vagyok nyitott, de igyekszem kedvesen – olykor poénosan – elutasítani az érdeklődést.
Melyik a kedvenc focis idézeted?
A Johan Cruyfftól származó idézeteket szeretem, azokban sok az igazság. Cruyff teljesen beszippantott, a könyvét is elolvastam, olyan, mint egy futballfilozófus. Ez az egyik kedvencem tőle: „Minden negatív esemény annak a jele, hogy valamin változtatnod kell. Ha megtanulsz így gondolkodni, akkor idővel valamennyi negatív dolog átfordul pozitívvá. Ettől emberként csak gazdagodsz. Ráadásul arra is megtanít, hogy csalódott lehetsz, de szomorú soha.”
Érdekes, mert Guardiolát nem szereted, pedig rá is ezt a filozófus jelzőt szokták mondani, amit Cruyff-fal kapcsolatban említettél. Mi a baj vele?
Megnéztem a Manchester Cityről szóló dokumentumfilmet és nem mondanám, hogy Guardiola stílusa fekszik nekem. Számomra a szenvedélye olykor már-már mániákusnak tűnik és nem a szó jó értelmében. Emlékszem, amikor néhány éve 10 centi távolságból ordított a Southampton játékosának, Nathan Redmondnak arcába a pályán, az például már sok volt. Ha választanom kellene, hogy Klopp-pal vagy Guardiolával innék-e meg egy italt, biztosan Kloppot választanám.
Klopp nekem kicsit bogarasnak tűnik. Nem az?
Talán. De én magamat is kicsit annak tartom. Így azt is mondhatjuk, hogy rokonlelkek vagyunk.
Van olyan gól, amit ha bármikor meglátsz, könnyes lesz a szemed?
Több is: Gera gólja a portugáloknak, David Beckham félpályás emelése a Wimbledon ellen és az 1998-as vébén Dennis Bergkamp győztes találata a holland-argentin negyeddöntőn. Ja, és Vincze Ottó duplája a BL-ben a Grasshoppers ellen. Mondhatok még? Giggs óriási szólója az Arsenal ellen a triplázós szezonból.
Az nem vonzott soha, hogy elemzést is írj néha egy-egy meccsről?
Nekem az túl száraz terület. Ráadásul nem vagyok sem edző, sem szakértő, nincs profi játékosmúltam sem. Egyszerűen csak imádom a futballban tomboló szenvedélyt. Ezért van az, hogy a sportág emberi oldalát izgalmasabbnak tartom egy-egy elemzésnél. Azt tapasztalom, hogy az olvasók is ezeket a történeteket szeretik a legjobban.
Tegyük fel, hogy egy sportcsatorna úgy dönt, hogy egy magyar érdekeltségű meccsre behív szakértőnek. Nagy felhördülés lenne, hogy mit keresel ott?
Az biztos. Amikor a DIGI Sport bejelentette, hogy lesz egy női szereplője is a Három oroszlán című műsornak, rengeteg üzenet kaptam, amiben érdeklődtek, hogy engem választottak-e. De azt kellett válaszolnom, hogy sajnos nem kerestek meg a szerkesztők.
Egy Liverpool-MU meccsen például el tudnám képzelni, hogy behívják Csepelyi Adrit és engem, még a csapatok is stimmelnének, mert ő meg a Liverpoolért rajong.
„Dzsudzsák elszúrta a karrierjét, ez még nekem is fáj”
Paul Scholes vagy Beckham közül kit választanál?
Beckhamet. Ő volt a gyerekkori kedvencem.
Marcus Rashford vagy Anthony Martial?
Rashford, mert ő MU-nevelés, és jobban tudok kötődni hozzá, van is két mezem, amin az ő neve szerepel.
José Mourinho vagy David Moyes?
Micsoda kérdés! Moyes.
Mert Mourinho túl arrogáns, Moyes meg csak egy lúzer?
Nem tartom lúzernek Moyest és nem is kedvelem az ilyen címkézéseket. Nagyon szerettem a skót edző evertonos időszakát, az egy jó kis csapat volt. Náluk például tényleg volt szenvedély és szív abban a fociban, amit játszottak. Teljes volt a harmónia a játékosok és a szakmai stáb között. Amint ezt az egységet megbontották, a szereplők külön-külön már nem voltak sikeresek. Moyes sem találja a helyét azóta sem. De van ilyen, hogy egy edző vagy egy játékos csak egy klubhoz passzol igazán. A Mourinhóra jellemző arrogancia nem szimpatikus számomra. Sikeres szakember, de számomra nehezen emészthető az ő személyisége.
A City vagy a Pool legyen a bajnok?
Klopp miatt azt mondom, hogy megérdemelné a Liverpool. Kicsit azért fáj, de a szurkolóik épp elég időt bekkeltek ki bajnoki cím nélkül. Ha most választanék csapatot, és most szeretnék bele a fociba, lehet, hogy Liverpool-drukker lennék.
Messi vagy Ronaldo?
Messi, mert ő született zseni. Ronaldo meg óriási melóval jutott el ilyen messzire. Egyiküket sem szeretem, de mindkettőjüket tisztelem.
Pippo Inzaghi vagy Alessandro Del Piero?
Del Piero. Ő volt a szentháromságom harmadik tagja Vincze Ottó és Beckham mellett.
Más kategória, de: Dzsudzsák Balázs vagy Sallai Roland?
Hm, éles váltás valóban. Dzsudzsáknak a PSV-s időszaka kellemes emlék, meg a válogatottban is voltak jó meccsei. Az emlékek miatt Dzsudzsák, de a jövő miatt Sallai. Dzsudzsák elszúrta a karrierjét, ez még nekem is fáj, pedig nem köt hozzá semmi.
Eb-szereplés a Puskás Arénában vagy vb-részvétel Katarban?
Eb itthon.
Kell a VAR vagy nem kell?
Szerintem jó dolog, feltéve, hogy megfelelően használják, mert még mindig vannak érthetetlen döntések. A számítógép csak mankó, a döntéseket emberek hozzák.
Szombat esti programnak Osasuna-Levante vagy Brescia-Lecce?
Ez nehéz, de legyen az olasz, mert gyerekkoromban a Serie A-t tudtam nézni a horvát adón, ami bejött a határ közelében.
Roger Federer vagy Rafa Nadal?
Novak Djokovic nem lehetne?
Az ő személyisége közelebb áll hozzád?
Federerrel és Nadallal úgy vagyok, mint Messivel és Ronaldóval, egyiket sem szeretem igazán. Djokovic emberibb, a másik kettő nagyon gépies nekem. Djokovic meg olyan bolond, mint Klopp.
Leonardo Di Caprio vagy Brad Pitt?
Di Caprio. Több filmet láttam tőle, bár Brad Pitt-től is szeretem a Hetediket vagy a Harcosok klubját.
Hosszú Katinka vagy Kozák Danuta?
Hosszú Katinka, mert földim, ő is Baján született, akárcsak én. De sportemberként is abszolút felnézek rá, remélem, nem bántódik meg, de olyan, mint egy női terminátor, eszméletlen, mit kibír, és megy előre, nincs semmi, ami megállíthatja.
Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu
