Magyar foci

Újra bejelentkezett a válogatottba Fiola Attila

Felépülése után szeretné visszaszerezni legjobb formáját a Fehérvár védője.

Fiola Attila, aki a téli szünet előtt tért vissza a pályára, szeretné minél hamarabb visszanyerni korábbi formáját, és akár már a márciusi, Európa-bajnoki pótselejtezőn szerepelne a magyar labdarúgó-válogatottban.

Az a legfontosabb, hogy jó állapotba kerüljek

– szögezte le a Mol Fehérvár FC 29 éves védője az M4 Sport Sporthíradójában. A 27-szeres válogatott játékos elsődleges céljaként azt nevezte meg, hogy visszanyerje helyét saját klubcsapatában, majd úgy fogalmazott, hogy ha minden jól alakul, márciusban a válogatottban is szeretne ott lenni.

De az még messze van, úgyhogy nekem az elsődleges a következő három hét

– mondta azelőtt, hogy csapata elutazott a spanyolországi edzőtáborba.

Fiola térdét négy hónapja, szeptember 3-án műtötték meg Barcelonában. Az artroszkópos beavatkozásra nem konkrét sérülés, hanem krónikus, elhúzódó folyamatnak az eredményeként kialakult íngyulladás miatt került sor.

Kubatov: Ugyanazon az elven tiltjuk ki az újságokat, mint a szurkolókat
A Fradi elnöke szerint ez nem politikai kérdés, bal- és jobboldali újság is ki lesz hajítva, ha nem tudnak viselkedni.

A hazai bajnokság január 25-én folytatódik, a magyar válogatott pedig március 26-án Bulgáriában játszik az Európa-bajnokság pótselejtezőjében, majd győzelem esetén 31-én az izlandi-román párharc nyertesével csap össze itthon az Eb-részvételért.

Kiemelt kép: Nicolas Economou / NurPhoto

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik