Magyar foci

Gyászol a Honvéd, meghalt Tussinger Antal

Hosszan tartó betegség után, 80 éves korában meghalt Tussinger Antal, olvasható a honvedfc.hu-n megjelent közleményben. A fedezet 1962-ben, Debrecenből érkezett a fővárosi klubhoz, amelynek színeiben 1970-ig 137 bajnoki meccset játszott, ezeken 19 gólt szerzett. Olyan társakkal játszott egy csapatban, mint Sipos, Faragó, Kotász, Tichy, Komora vagy Tóth Kálmán.

A bajnokságban három ezüst- és egy bronzérem részese volt. 1964-ban Magyar Népköztársaság Kupa-győztes lett.

Többször szerepelt a B válogatottban, és tagja volt az olimpiára készülő keretnek is, ám egy mérkőzésen eltört a lába, így nem utazhatott el 1964-ben Tokióba, ahol aranyérmet nyert a magyar csapat.

Olvasói sztorik