Magyar foci

Hangzatos nyilatkozattal indított Mátyus a Haladás kispadján

Az új tréner a szurkolókat dicsérte és a segítségüket kérte.

Hétfőn délután vált hivatalossá, hogy Mátyus János veszi át a tavasszal élvonaltól búcsúzó, NB II-ben is kiesőhelyen álló Szombathelyi Haladás irányítását. A korábban Pápán és Nyíregyházán is szereplő 45 éves tréner féléves szerződést kötött az idén százéves zöld-fehér klubbal, amely sajtótájékoztatón mutatta be az új vezetőedzőt.

Engedjék meg, hogy mindenkinek sikeres boldog újévet kívánjak. Sok sikert legfőképp a Szombathelyi Haladásnak kívánok. Lehet, hogy a klub jelen pillanatban nem a legszebb napjait éli, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra ki fog sütni felettünk a nap. Néhány nappal ezelőtt, János napon találkoztunk az ügyvezető úrral és Kóbor László többségi tulajdonossal. Gyakorlatilag néhány órás megbeszélés után egymás tenyerébe csaptunk. Azért csaptunk egymás tenyerébe, mert a céljaink találkoztak egymással. Bár a Haladás szekere most picit talán megrekedt, de engem szemeltek ki arra, hogy a szekeret kirángassam a kátyúból, és a segítségükkel ez sikerülni is fog.

– kezdte Mátyus a bemutatásakor.

Bízom a játékosokban, hiszen a pályán ők fognak játszani. A kiesés elleni kampány a legnehezebb egy játékos és az edzők életében. Minden mérkőzés egy döntő, de bízom abban, hogy a játékosok át fogják érezni, hogy miről fog szólni a tavaszunk. Bízom a vezetőkben és a klubnál dolgozókban, és kiemelten bízom a szurkolókban. Ugyan csak ellenfélként szerepeltem Szombathelyen, de tudom, hogy milyen hangulatot tudnak teremteni a zöld-fehér drukkerek. Hatalmas szükségünk van rájuk, tudom, hogy most korántsem boldogok, de azt is tudom, hogy a rossz hangulat néhány hét alatt meg tud változni és mögénk tudnak állni. Örülök, hogy itt lehetek

– mondta az új tréner, aki újságírói kérdésre elmondta, minden csapatrészbe tervez igazolásokat, hiszen egyértelmű, hogy a mostani keret erősítésre szorul.

Kiemelt kép: Vágvölgyi Bálint, ugytudjuk.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik