Magyar foci

Újabb elismerést kapott a Puskás-díjas Zsóri Dániel

Zsóri sikere öregbíti a város hírnevét, ösztönzőleg hat azokra a békéscsabai fiatalokra, akik labdarúgóként képzelik a jövőjüket.

Emlékplakettet adott át Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere Zsóri Dánielnek, aki a békéscsabai utánpótlásban nevelkedett és szeptember 23-án átvehette a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) által adományozott, az év legszebb góljának járó Puskás-díjat.

Zsóri február 16-án, a Debreceni VSC színeiben a későbbi bajnok Ferencváros elleni hazai NB I-es találkozón a 81. percben csereként állt be élete első felnőtt élvonalbeli mérkőzésére, majd a 93. percben 15 méterről ballal a kapu jobb alsó sarkába ollózott 1-1-es állásnál, győzelemhez segítve ezzel csapatát.

Az emlékplakett arra utalt, hogy Zsóri Dániel

…mindig emlékezzen rá: Békéscsabáról indult a karrierje a világhír felé.

A most 18 éves labdarúgó 11 éves korában érkezett a partiumi Simonyifalváról Békéscsabára, négy évet az Békéscsaba Utánpótlás Futball Clubnál (UFC) töltött, majd a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián játszott, mielőtt a Debrecenhez, majd a Mol Fehérvár FC-hez igatolt.

Zsóri – aki december 22-én megkapta szülőfaluja díszpolgári címét is – kiemelte: köszönettel tartozik a békéscsabai utánpótlás-nevelésben dolgozó szakembereknek. Mint mondta, célja mindenekelőtt, hogy alapemberként játsszon a Mol Fehérvárban, de megcélozta a külföldi lehetőségeket is, valamint a magyar válogatottban történő bemutatkozást is.

Szarvas Péter – aki a békéscsabai kispályás bajnokság focistája is – leszögezte: az önkormányzat és ő maga is kiemelt figyelmet fordít a labdarúgásra. Mint mondta, Zsóri sikere öregbíti a város hírnevét, ösztönzőleg hat azokra a békéscsabai fiatalokra, akik labdarúgóként képzelik a jövőjüket.

Jakab Péter, az akadémia vezetője és Szokolay Sándor, az UFC vezetője azt emelte ki, hogy a békéscsabai utánpótlás-nevelés sok éves múltra tekint vissza. Komoly szakmai sikerként könyvelték el, hogy napjainkban megközelítőleg 450 fiatal futballozik Békéscsabán és hogy Zsóri Dániel 2000-es korosztályából már hatan profi szerződést kaptak az általuk nevelt labdarúgók közül.

Kiemelt kép: Marco Bertorello / AFP

Olvasói sztorik