Magyar foci

Nagy visszatérője lesz januárban a Honvédnak

Újra a csapattal készülhet majd a nyáron keresztszalag-szakadással műtött Mohamed Mezghrani.

Bár az NB I-es gárda tagjai már a szabadságukat töltik, mégsem üres teljesen a Honvéd öltözője, hiszen a héten végig edzett a két sérült jobbhátvéd, az augusztusban Achilles-ín-sérülést szenvedő George Ikenne-King és a nyáron keresztszalag-szakadással műtött Mohamed Mezghrani.

A rehabilitáció után a héten edzhettem először füvön, labdával, szóval nagyon vártam már ezt a pillanatot, az első gyakorlás előtti este nem is tudtam aludni. Boldog vagyok, hogy újra itt lehetek, szerencsére rendben van a térdem, nem érzek fájdalmat és az orvosok is azt mondták, hogy jól halad a felépülésem. A tervek szerint január 3-án a többiekkel kezdhetem el a felkészülést, igaz, egyelőre a testi kontaktust még kerülni kell, de fokozatosan növelhetjük majd a terhelést. Ha minden a tervek szerint alakul, elképzelhető, hogy az edzőtáborban 15-20 percre már egy-egy meccsre is beszállhatok. Nagyon várom, hosszú volt a kihagyás

– mondta a klubhonlapnak széles mosollyal az arcán Mezghrani.

Eppel csapatot vált, mert ismét Marco Rossival szeretne dolgozni
Továbbra is külföldön képzeli el a pályafutását a korábbi gólkirály.

A télen igazolt, és tavasszal remek teljesítményt nyújtó szélső védő nyáron még elkezdte a felkészülést a többiekkel, az ausztriai edzőtáborban azonban idejekorán haza kellett térnie, majd a vizsgálatok megállapították, hogy elszakadt a keresztszalagja, így július 9-én megoperálta a Sportkórházban Dr. Toman József csapatorvos.

Az első néhány hét borzasztó volt. Ágyhoz voltam kötve, amikor pedig eszembe jutott, hogy hat hónap kihagyás vár rám… Aztán végre felkelhettem, jöhetett a séta, majd elkezdtem a rehabilitációt, közben pedig folyamatosan erősödött a motivációm is, csak a visszatérésre gondoltam, minden egyes nap erre koncentráltam, ezért dolgoztam öt hónapon keresztül, hogy újra készen álljak a játékra. Bevallom, a rehabilitáció szinte nehezebb volt, mint amikor egészséges az ember, rengeteget edzettem és dolgoztunk azon, hogy rendbe jöjjek. Mentálisan próbára teszi az embert egy ilyen időszak, de muszáj erősnek lenni, és amikor már látod az eredményt, a fejlődést, kézzelfoghatóvá válik a visszatérés, az hatalmas boldogságot jelent és még több erőt ad.

Mezghrani elmondta, folyamatosan tartotta a kapcsolatot a csapattársakkal, akik hangsúlyozták, várják vissza, ahogyan a családja és a barátai is sokat segítettek neki, a sok pozitív megerősítés is gyorsította a gyógyulást. A belga-algériai védő a minél gyorsabb és hatékonyabb rehabilitáció érdekében egy belgrádi speciális központban is megfordult, ahol heti hat napot edzett gyakorlatilag reggeltől estig, s csak a vasárnap szolgálta a pihenést, de mint mondta, függetlenül attól, hogy éppen hol végezte a gyógytornát és az edzéseket, csak az lebegett a szeme előtt, hogy újra magára húzhassa a Honvéd mezét.

Egyelőre még nem tudjuk, hogyan reagál majd a térdem a terhelésre, a legfontosabb a fokozatosság. Természetesen én is szeretnék pályára lépni januárban az első bajnokin, a legfontosabb azonban, hogy minden rendben legyen, szépen fokozatosan kell visszatérnem, először biztosan csak csereként, rövidebb időt játszva, majd egyre többet. Nagyon várom ezeket a pillanatokat!

– tette hozzá Mezghrani.

Kiemelt kép: honvedfc.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik