Magyar foci

Klinsmann taccsra tette Petry Zsoltot a Herthánál

Korosztályos csapatok mellett dolgozik az idény végéig a kapusedző.

A Berliner Kurier értesülései szerint egy korábbi konfliktus is közrejátszhat abban, hogy Petry Zsolt nem maradhat a felnőttcsapat mellett a Herthánál. Mint ismert, Ante Covic helyét a korábbi német és amerikai szövetségi kapitány, Jürgen Klinsmann vette át, aki hozta a „saját emberét”, Andreas Köpkét.

A berlini lap szerint mindez azért meglepő, mert a Petry által felkészített Rune Jarstein kapus jól teljesít, a legkevésbé sem az ő lelkén szárad a Hertha BSC gyengélkedése. Honfitársunk a Nemzeti Sport megkeresésére megerősítette, a 2019–2020-as idény végéig az utánpótláscsapatok mellett folytatja kapusedzői munkáját.

Klinsmann kérése az volt, hogy a saját, jól bevált stábjával dolgozhasson a Herthánál is, ami a futball világában érthető kérés, a klubvezetés pedig elfogadta ezt a feltételt. Abban maradtunk, hogy januárig kapok néhány hét pihenőt, ezt követően pedig az utánpótlásban vár rám feladat. Hogy hosszabb távon mi lesz a sorsom, az azon is múlik, nyártól ki veszi át a csapatot

– idézi a sportlap Petryt, aki a Berliner Kurier állítása szerint korábban nyíltan kritizálta Jürgen Klinsmann fiát, a kapus Jonathant.

Kiemelt kép: BRITTA PEDERSEN / DPA-ZENTRALBILD / DPA PICTURE-ALLIANCE

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik