Magyar foci

A Puskás Aréna az ötödik legdrágábban épült európai stadion az elmúlt öt évben

Az Index szúrta ki kedd délután, hogy a KPMG nemzetközi könyvvizsgáló cég készített egy gyűjtést az elmúlt években átadott futballstadionokról, amelyből persze nem maradhatott el a novemberben átadott Puskás Aréna sem.

„Fura ez az érzés, olyan, mintha egy nyugati stadionban lettem volna”
Nosztalgiázva indultunk a Puskás Aréna avatójára, majd a meccs után az új létesítményről egyaránt jó véleménnyel lévő szurkolókat faggattuk. A csapatról már nem mondták ennyi pozitívat. Riport.

A listában akadnak meglepetések, például az oroszok és a törökök is irgalmatlan építkezésben voltak 2016 óta, de a legérdekesebb adat a székekre számolt költség. Mivel nem csak az új nemzeti stadion 68 ezres befogadó képességével vetekedő arénák épültek, az összköltség székenkénti lebontása egészen szemléletes megoldás.

Ebből kiderül, hogy míg a Puskás Aréna székenként 8900 euróba került, amellyel az elmúlt évek ötödik legdrágább stadionja lett.

Kevésbé meglepő, hogy a Tottenham 62 ezres új otthona az első a listában, de az már meghökkentő, hogy a fele akkora moszkvai VTB Aréna is székenként 14800 euróba került. A budapesti létesítményt a Zenit Szentpétervár (12500 ‎euró) és a CSZKA Moszkva (9400) új stadionja előzi meg.

A törökországi építkezések 1000-2000 közötti áron mozognak, a legolcsóbban az Udinese stadionfelújítása jött ki 900 euró/szék árral.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik