Magyar foci

Rossi elégedett a sorsolással, de óvatosságra int

Bulgária nem rossz ellenfél, de idegenben nehéz meccs vár a mieinkre az Eb-pótselejtezőn.

Marco Rossi szövetségi kapitány elégedett a magyar válogatott Eb-pótselejtezős sorsolásával, de felhívta a figyelmet: nagyon nehéz feladat vár márciusban a csapatra. Mint a pénteki sorsoláson kiderült, a magyar válogatott március 26-án Bulgáriában játszik Európa-bajnoki pórselejtezőt, győzelme esetén pedig március 31-én, a Puskás Arénában fogadja az izlandi–román párharc győztesét.

Két győzelem esetén a mieink biztosíthatják helyüket a 2020-as Eb-n, amelynek Budapest is házigazdája lesz.

Nem is kérdés, hogy kaphattunk volna sokkal nehezebb sorsolást is az elődöntőt illetően, de ugyanakkor abban a helyzetben sem vagyunk, hogy azt mondhassuk, könnyű dolgunk lesz. Már csak azért sem, mert nehéz körülmények között fogunk játszani, egy olyan stadionban, amely az ellenfél szurkolóival lesz tele és annak ellenére, hogy a világranglistán velünk azonos pozícióban van Bulgária, ez korántsem lesz egy könnyű meccs. A jó dolog az, hogy ha viszont ezt a mérkőzést megnyerjük, akkor ugyan egy még erősebb csapat ellen, de hazai pályán játszhatunk majd a rájátszás döntőjében. Ez mindenféleképpen még több motivációt kell, hogy adjon

– idézi az MLSZ honlapja a szövetségi kapitányt.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni székhelyén elkészítették a Nemzetek Ligája rájátszásának sorsolását, ami egyben a 2020-as Európa-bajnokság pótselejtezője is lesz. A magyar válogatott Bulgáriában kezd, és ha nyer, a Puskás Arénában harcolhatja ki az Eb-részvételt az izlandi vagy a román együttes ellen.

Sok munka vár ránk. Először is a legfontosabb, hogy a legjobb játékosaink felépüljenek és jó formában legyenek márciusra. Folyamatosan figyelemmel kell kísérnünk a gyógyulásukat, megnézni őket személyesen is, aztán pedig a teljesítményüket, majd pedig az ellenfeleink elleni stratégiánkat is ki kell alakítanunk. A bolgár válogatott új szövetségi kapitányát már kinevezték, az ő edzői felfogásáról is ki kell derítenünk, amit csak lehet, de Izlandról és Romániáról is mindent meg kell tudnunk annak érdekében, hogy készen álljunk az ellenük játszandó mérkőzésekre

– tette hozzá Marco Rossi.

Pótselejtező elődöntők

A-liga
1. elődöntő: Izland–Románia
2. elődöntő: Bulgária–Magyarország

B-liga
1. elődöntő: Bosznia-Hercegovina–Észak-Írország
2. elődöntő: Szlovákia–Írország

C-liga
1. elődöntő: Skócia–Izrael
2. elődöntő: Norvégia–Szerbia

D-liga
1. elődöntő: Grúzia–Fehéroroszország
2. elődöntő: Észak-Macedónia–Koszovó

Kiemelt kép: mlsz.hu

Olvasói sztorik