Magyar foci

Rossi: Bulgária ugyan mögöttünk van, de erős csapat

Sorsoltak az Európa-bajnoki pótselejtezőben, a magyar válogatott pedig Bulgáriában kezd majd. Ha azt a meccset sikerülne megnyerni, akkor az izlandi-román találkozó továbbjutója ellen lehetne kiharcolni az Eb-részvételt a Puskás Arénában.

Bulgáriában kezdi a pótselejtezőt a magyar válogatott
Győzelem esetén hazai pályán az Izland-Románia párharc nyertesével találkozunk.

Marco Rossi, a magyar válogatott szövetzségi kapitánya a szövetség Twitter-oldalán értékelte röviden a sorsolást:

Bulgária ugyan mögöttünk áll a világranglistán, de erős csapatról van szó, amely saját közönsége támogatását élvezve játszhat ellenünk. El kell végeznünk ezt az extra munkát, hogy ott lehessünk a részben budapesti rendezésű Eb-n.

Bulgária is csoportja második helyén végzett a Nemzetek Ligájában, az Eb-selejtezőben viszont elég gyengén szerepelt: a még továbbjutó csehektől kilenc ponttal maradt el és csak Montenegrót tudta megelőzni. Az egyetlen bolgár győzelem a selejtezősorozatban az utolsó fordulóban esett a csehek elleni, már tét nélküli találkozón.

A bolgár-magyar mérkőzést március 26-án rendezik, továbbjutás esetén öt nappal később lenne a kijutásról döntő mérkőzés.

A pótselejtezők elődöntői

A divízió:
Izland-Románia
Bulgária-Magyarország

 

B divízió:
Bosznia-Hercegovina – Észak-Írország
Szlovákia-Írország

 

C divízió:
Skócia-Izrael
Norvégia-Szerbia

 

D divízió:
Georgia-Fehéroroszország
Észak-Macedónia – Koszovó

 

Az elődöntőket március 26-án rendezik, a finálékat pedig 31-én.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.